CSEH SAJTÓ

Kiárusítja a már nem használt ingatlanait a cseh katolikus egyház – állítja a cseh sajtó. „Elsősorban az üresen álló paplakokat adjuk el, mert nagy a lelkészhiány. Régebben minden faluban volt egy plébános, ma pedig legalább négy-öt falura esik egy lelkész.

Kiárusítja a már nem használt ingatlanait a cseh katolikus egyház – állítja a cseh sajtó. „Elsősorban az üresen álló paplakokat adjuk el, mert nagy a lelkészhiány. Régebben minden faluban volt egy plébános, ma pedig legalább négy-öt falura esik egy lelkész. Nyilvánvaló, hogy egy ember nem lakhat annyi helyen, ezért számos épület üresen áll, s állapota egyre rosszabb“ - nyilatkozta a Právo című lapnak Marie Kapinusová, a České Budějovice-i egyházmegye vagyonának gondnoka. Megjegyezte, hogy csak ebben az egyházmegyében több tucat épületről van szó. Kapinusová ugyanakkor elismerte, hogy az egyház számos templomot is el kíván adni, mert nincsenek hívők, a templomokat senki sem használja, s fenntartásukra az egyháznak pedig nincsen elég pénze. A cseh–német határ mentén fekvő Domažlicében megjelenő regionális lap azt írta, hogy az egyház néhány környékbeli templomot már el is adott a községeknek, de vállalkozóknak is. Az egyház előnyben részesíti a falvakat, mert azok lehetőségeikhez képest kulturális értékként, hagyományuk részeként kívánják megőrizni a helyi templomot még akkor is, ha már nincsenek hívők, s az egyházi szertartásokra senki sem tart igényt. (-kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?