A komáromi hajógyár évek óta folyamatos hullámverésben hánykolódik.
Csak mentőövet kaptak
A komáromi hajógyár évek óta folyamatos hullámverésben hánykolódik. Az időnként abszurd hazai viszonyokat jól jellemzi az a tény, hogy a dél-szlovákiai régió korábban egyik legnagyobb munkaadója nem azért szorul újabb és újabb állami mentőövre, tűzoltáshoz hasonlatos azonnali beavatkozásra, mert nem volna kereslet a termékei iránt. Éppen ellenkezőleg, a döntően német megrendelők folyamatosan ellátják munkával a céget. Akkor miért kellett például tegnap is a kormánynak döntenie a cégnek nyújtandó további állami hitelgaranciáról? A vállalat az utóbbi években egyfajta kísérleti nyúlként kénytelen volt elviselni a hazai gazdaságot sújtó minden átkot, az alkalmatlanságot, a korrupciót, az összefonódást, a kiszipolyozást, a minél rosszabb, annál jobb helyzetek gyártását. A Mečiar-kormány ciklusának végén már-már összecsaptak a hullámok a cég felett, azonban a jelenlegi kabinet a Nemzeti Vagyonalappal karöltve kiemelte az örvényből. Igaz, olyan áron, hogy az úgynevezett régi hajógyár összeomlott, melyből két éve megszületett a folyamatosan gyámolításra szoruló új. A sikertörténet sajnos ismét elmaradt, döntően azért, mert hihetetlen érdekütközések folytán az utolsó pillanatban megfúrták a hajógyár magánosítását. Mindeközben a cég folyamatosan leépített, ma már alig 900 főnek ad munkát. És még ők sem lehetnek biztonságban, ez ha másból nem, biztosan kiderült a tegnapi pozsonyi tüntetésükből. Bár végül a fővárosi nyomásgyakorlásuk sikerrel járt, hiszen a kormány elfogadta a vállalat alaptőkéjének emelését és az állami hitelgarancia nyújtását, mégsem mehettek nyugodt szívvel haza. Petíciójukat ugyanis kezdetben senki sem tudta vagy akarta átvenni, végül a hosszú előszobáztatás után ha nem is egy miniszter, de legalább a Nemzeti Vagyonalap elnöke hajlandó volt velük foglalkozni. E nem túl elegáns megoldás talán feledhető, de az nem, ahogyan eddig kezelték a jobb sorsra érdemes vállalat sorsát. Talán, majd ha valóban sikerrel zárul a komáromi cég privatizációja, akkor elmondhatjuk: végre révbe ért a hajógyár. Addig viszont csupán egy újabb, a cégnek odadobott mentőövről beszélhetünk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.