Csak a cirkuszt látni

Nem teljesen világos, milyen célt követ az SDKÚ, amikor szembeszáll a koalíció többi tagjával. Talán akadna magyarázat, melyet logikusként fogadhatnánk el: a 2006-os választásokban a keresztény-konzervatív szavazók kegyeiért legalább két párt fog küzdeni. Míg az SDKÚ támogatottsága az elmúlt két és fél évben folyamatosan csökkent, addig a másik jobboldali párt, a KDH újra megerősödött, választóinak száma stabilizálódott. Erről árulkodott az elmúlt hétvégén tartott 15. születésnapi ünnepségen elhangzott beszédek többsége is, ahol a KDH-t vezetői erős, egészséges és sikeres pártként jellemezték. Nyilván már többször megbánták Dzurindáék, hogy a KDH-nak hagytak két erős minisztériumot, hiszen az igazságüggyel és a belüggyel nagyon jól operálnak Hrušovskýék. Ennek fényében némi magyarázatot nyújthat, miért is hagyták zátonyra futni tegnapelőtt a büntetőjogi reformot. Az SDKÚ-ban talán úgy gondolkodtak, hogy ennek a törvénycsomagnak az egyszerű elfogadása újabb óriási pluszt jelentene a kereszténydemokraták számára, hiszen az igazságos, szigorú, a korrupcióval küzdő jogállamot építő párt képe csak tovább erősödött volna. A mai napig más, elfogadható magyarázattal nem szolgáltak a legnagyobb kormánypárt képviselői. Sőt a HZDS-szel együtt felháborodva fogadták a kereszténydemokraták burkolt vádjait, hogy módosító javaslataikkal a szervezett bűnözést támogatnák. Jogfilozófiai vitát a témában nem nagyon hallottunk, így egyelőre nem nagyon marad más magyarázat a tettre, mint a „Ha megdöglött a kecském, dögöljön meg a szomszédé is” elv gyakorlati alkalmazása. Az SDKÚ részéről valaki már azzal vágott vissza Daniel Lipšic igazságügyi miniszternek, hogy színtiszta populizmus a korrupcióellenes harc egyetlen bajnokának jelmezében tetszelegni, törődnének inkább az elveszett/elvesztett lehallgatási szalagok és Pavol Bielik récsei polgármester ügyével. A koalíción belül elmérgesedni látszó helyzet talán a közelgő megyei választási kampány számlájára is írható, Dzurindáék akár így is megpróbálhatják megnyirbálni a KDH növekvő népszerűségét. A háttérben a párt második-harmadik vonalbeli tagjai gyakran a szemére vetik a KDH vezetésének, hogy a lakosságot érintő reformdöntések egyetlen kereszténydemokraták által vezetett minisztériumot sem érintettek. A felsőoktatási reformmal, mely negatív fényt vethetne a kereszténydemokratákra – hiszen ők adták a minisztert –, meg nem nagyon igyekeznek.

Amíg ezeket a pártvitákat egymás között intézik el, elvileg senkinek semmi köze hozzá. Ám ha ez átcsap a kisgyermekekre jellemző sértődékenységbe, akkor már kezd a dolog kissé kellemetlenné válni. S nemcsak számukra, de az egész társadalom számára, hiszen már megint csak a cirkuszt látja a parlamentben.