Cowboycsizma

A holnapi eskütétellel hivatalosan is megkezdődik a második Bush-korszak. Az elvárásokat tekintve sok megfigyelő a valószínűsíthető – keményen konzervatív – folyamatosságot emeli ki, különösen Európában, hiszen ez illik bele az elnökről kialakított sablonos képbe: semmi más nem várható egy félművelt, vallásos, beszédhibás cowboytól. Ha e csöppet sem hízelgő sztereotípiákat (melyekbe az is beletartozik, hogy az elnök személyét azonosítjuk az amerikai politikával) lehámozzuk, a nemzetközi, és főleg az amerikai társadalomban kialakult helyzet logikája egészen más következetésekre sarkall. Abban mindenki egyetért, hogy USA és Európa viszonyának javítása kölcsönös és világpolitikai érdek is. Ennek az amerikai szándéknak a markáns megnyilvánulása várható az elnök februári, Pozsonyt is érintő útjától.

Ha a legkézenfekvőbb példákat, a két legutóbbi duplázó elnököt tekintjük, sem Ronald Reagan, sem Bill Clinton első és második megbízatási időszaka között nem volt akkora különbség, mint amekkorát ifj. Bush második négy évétől várni lehet. A nemzetközi viszonyokat pedig nem elsődlegesen Európában kell helyreállítania, hanem Amerikában. A nemzetközi biztonságot leginkább gyengítő tényező az amerikai társadalom megosztottsága; az Európa és Amerika közötti korábbi összhang helyreállítása elképzelhetetlen az amerikai egység megteremtése nélkül. Eddig a nem sok vizet zavaró kisebb országokban hangoztatták előszeretettel, hogy a leghatékonyabb külpolitika a jó belpolitika, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a szabály általános érvényű.

Nyilvánvalóan változni fog a Bush-adminisztráció retorikája is, aminek már konkrét jelei vannak. Már az elnök csütörtöki inaugurációs beszédében meg kell mutatkoznia ennek az elmozdulásnak, ha nem is a liberális amerikai értelmiség, de a politikai közép felé mindenképpen. A terrorizmus elleni háborúban továbbra sem lesz – nem is lehet – pardon, viszont a nemzetközi diplomáciában a diplomáciáé lesz a főszerep, a megelőző csapás doktrínájának hangoztatása kevésbé lesz látványos és irritáló.

Európa jól teszi, ha megelőlegezi Bushnak a bizalmat, és rosszul teszi, ha ölbe tett kézzel fogja várni, mit tesz az elnök egymaga a viszony javításáért. Mert ez kétirányú utca. Igaza volt Kissingernek, amikor elképzelhetetlennek nevezte, hogy egy német kancellár USA-ellenes kampányának köszönhesse újraválasztását. Január 30-a után Európának Irakkal kapcsolatban is mondania kell valami újat. Minimum változtatni azon a torz képen, amit a média napi híradásai közvetítenek: az iraki nép felkelt az amerikai megszállók ellen. Most maximum 20-30 ezer fegyveres harcol a választások ellen. Választást akarnak a többségi síiták, az északi kurdok. Nem akarnak a hatalomból kiesett, kisebbségben lévő szunniták és régi Baath-pártiak. Irakban most a kisebbség terrorja folyik a szabad választást akaró többség ellen. Az alaphelyzet egyszerű: aki választások útján nem tudna, az fegyverrel próbál hatalmi pozícióba kerülni. Európának nem kell feltétlenül, kárörvendve asszisztálnia ehhez. És akkor Bush is csak a saját ranchán fog cowboycsizmában parádézni.