Chlebo első visszahívása

Május végi határozata alapján a kormány visszahívta funkciójából Jaroslav Chlebót. No nem azért, mintha Dzurindáéknak nem tetszett volna a külügyi államtitkár eddigi ténykedése, ellenkezőleg, Chlebo tegnap tulajdonképpen feljebb bukott, hiszen ezentúl excellenciás úrnak kell őt szólítani. Szlovákia újdonsült athéni nagykövete Alexander Dubček fiát, Milant váltja föl ezen a poszton, aki hazajöhet, és kirándulhat az Akropolisz helyett a pozsonyi Szamár-hegyre, hogy az Agóra után az édesapjáról elnevezett térben gyönyörködhessen.

Végkielégítés gyanánt különleges és meghatalmazott pozícióba került tehát Chlebo. Ezzel nincs is semmi baj. Nekem azonban sajnos néha túl jó az emlékezőképességem, most is beugrott, milyen kísértetiesen hasonlít Dzurindáék kinevezési eljárása az általuk négy évvel ezelőtt alaposan kritizált módszerhez, amikor is ténykedésük végnapjaiban Mečiarék bizalmas, hű szolgáikat zsíros, CD-rendszámos, pirosútleveles nagyköveti állásokhoz juttatták. Az új kormánynak aztán úgy kellett szégyenkezve visszahívnia a nagyköveteket: Kanadából Kramplovát, a külügy szőke bombázóját, Bécsből az államtitkárként egy petákot sem érő Šestákot, Ljubljanából a korábbi külügyi szóvivőt, Tokárt.

„Ha dicsérnének, az annak a jele volna, hogy valamit rosszul csinálok” – jelentette ki annak idején Jaroslav Chlebo külügyi államtitkár, amikor Bugár Béla parlamenti alelnök a szemére vetette, hogy nem túl jól kezelte a magyar státustörvény körüli hercehurcát.

Nem állítom, hogy Chlebo valamit rosszul csinált volna, amikor elvállalta a nagyköveti tisztet, ezért sincs okom arra, hogy dicsérjem a külügyi tárca (egyik) második emberét.

A szerkesztőségben pedig már kötjük a fogadásokat, hogy ha változik Szlovákiában a politikai széljárás, hány hét telik el Chlebo második visszahívásáig.