Bűvös évszámok

Nem is olyan régen több felelős szlovák politikus is jó ómennek minősítette a nyolcassal végződő éveket, mondván, a szlovák nemzet életében az utóbbi évtizedekben csupa jót és szépet hoztak.

Persze, embere válogatja. Mivel alapvetően kíváncsi ember vagyok, bár nem szeretek a múltban kutakodni, gondolatban mégis visszalapoztam az általam megélt nyolcassal végződő esztendőkre. Nem mondhatnám, hogy nagy örömöm telt benne, bizony sok jóval nem találkoztam.

1978 volt az első nyolcasra végződő év az életemben – 1968-ban ugyanis, amely egyébként egyáltalán nem tartozott az ország sikeres esztendői közé, még csak szüleim nem is oly távoli terveiben létezhettem. Ami a harminc évvel ezelőtti eseményekben megmaradt az emlékeimben, az egy szörnyű vonatbaleset volt. Szeptember másodikán a déli gyorsvonat két ötödikes fiatalembert gázolt halálra, akik első napjukat töltötték a várgedei iskolában, s úgy döntöttek, gyalog mennek haza, mivel a legközelebbi autóbusz csak két óra múlva indult. A vonat azonban, sajnos, nem késett, s a halálkanyarban két gyerek életét oltotta ki. Egyikük a legjobb barátom volt akkoriban, akivel délutánonként nemcsak fociztunk, hanem a világ dolgait is egyeztettük.

Tíz évvel később viszont kis híján múlt, hogy én nem hagytam ott a fogam egy munkabalesetben Füleken. De a sors közbeszólt, s mindössze figyelmeztetett. Mindenesetre 1988. február 29-én újjászülettem, s azóta is csodálkozom azon, hogy túléltem.

Újabb tíz év telt el, s 1998 februárjában ismét összehozott a sors a halállal. Budapesten két nagyon jó vajdasági barátom halt meg egy közúti balesetben, miután nem tudtak bevenni egy hajtűkanyart, s autójuk frontálisan ütközött egy villanyoszloppal. Hónapokig nem tudtam feldolgozni a történteket. Akkor tanultam meg – Kulcsár Tibort idézve – , az már meglett ember, aki szembenézett a halállal.

Eltelt újabb tíz esztendő. Mit mondjak? Tartok ettől az évtől is, hiszen ez is nyolcasra végződik.