Brüsszeli osztozkodás

Maroš Šefčovič felel a következő öt évben az EU közlekedési ügyeiért. Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől viszonylag fajsúlyos tárcát kapott – ha hinni lehet az első elemzéseknek. A 40 milliárd euró, amiből gazdálkodhat, komoly összeg, Juncker döntése egyben azt is bizonyítja, hogy a szlovák kormánynak jól sikerült lobbiznia. A biztosokat ugyanis, ne legyenek illúzióink, nem a szakértelmük szerint sorolják be. Nagy ország egyenlő fontos poszt, jól lobbizó tagállamnak izgalmas funkció, szemfüles országnak zsíros pozíció, problémás államnak fapados tárca. Šefčovič mellett szólt, hogy az elmúlt öt évben is a „brüsszeli kormány” része volt, papíron előkelő poszton – alelnökként az intézmények közötti kommunikációt irányította –, ám a valóságban nem rendelkezett komoly agendával, költségvetéssel. Viszont összekötőként építhette magát, amiből most profitál. Meg kell említeni a Fico-kormány szerepét is. A 2006–2010-es időszakkal ellentétben – amikor a HZDS és az SNS miatt görbe szemmel néztek rá –, Robert Fico megítélése pozitív. Óvatos euroszkeptikusból eurokomforn politikus lett, nem kekeckedik, nem mond ellent Brüsszelnek, sőt az uniós szempontból problémás Radičová-kormánnyal szemben – amely az SaS miatt nem tudta megszavaztatni a második eurómentőövet –, biztosította az EU számára fontos ügyek elfogadását. A döntéshozatalkor ez is nyomhatott a latban.

És az is, hogy az unión belül az elmúlt négy évben Orbán Viktor Magyaroszágával volt a legtöbb konfliktusa Brüsszelnek. Így annak ellenére, hogy Navracsics Tibor személyében felkészült, higgadt és profi politikust küldött a magyar kormány Brüsszelbe, csak fapados posztot kaphat. Oktatási és kulturális téren minimális számú agendája van Brüsszelnek, majdnem minden nemzeti hatáskörben dől el. Navracsics számára így a következő öt év a fajsúlyos döntések és a reflektorfény helyett a kényelmes semmittevésről fog szólni.

Az igazán dörzsölt kormányok női biztost jelöltek – Brüsszel ugyanis kínosan ügyel arra, hogy a nők minél nagyobb arányban legyenek jelen a testületben, s ne semmitmondó posztokon. A kormányok többsége férfit küld (nem azért, mert hímsoviniszta, egyszerűen mert a politikusok között több a férfi), így aki női jelölttel állt elő, jó eséllyel olyan tárcát is kaphatott, amelyet férfi politikussal nem ért volna el – persze szigorúan az antidiszkrimináció és a politikai korrektség jegyében. A kiválasztási mechanizmus is bizonyítja, hogy nem a rátermettség számít. Šefčovič karrierdiplomataként soha nem foglalkozott a közlekedéssel, a politológus Navracsics sose foglalkozott oktatási, kulturális ügyekkel. Persze, mindegyik biztos mögött ott áll egy halom szakember, ám egy miniszter esetében nem földtől elrugaszkodott követelmény, hogy legalább egy kicsit konyítson ahhoz, amivel foglalkoznia kellene.