Bovítés és biztonság

A tíz új tagállam nem jelent biztonsági kockázatot, nem növeli a terrorveszélyt Nyugat-Európában. Ezt az Europol vezetoje a témáról megtartott hétfoi innsbrucki tanácskozáson szögezte le, azzal, hogy a terrorizmus szempontjából sokkal nagyobb fenyegetést jelent kontinensünkre az iszlám fundamentalizmus. Az unió legnagyobb államaiban igen jelentos lélekszámú muzulmán közösségek élnek. A május elsején csatlakozott volt szocialista országokban az iszlám térnyerése elhanyagolható, s olyan terrorszervezeteket sem vittek magukkal, mint a „jellemzoen nyugati” IRA vagy ETA. A nyugat-európai muzulmán közösségek nem önmagukban jelentenek veszélyt, de mint biztonsági szakértok figyelmeztetnek: a szélsoséges iszlám terjedésének potenciális melegágyai. A szélsoséges eszmékre különösen az arab vagy észak-afrikai bevándoroltak második (esetleg harmadik) nemzedékében nott meg a befogadókészség. Vagyis a fiatalok körében, aminek társadalmi okai vannak. Ezek egyrészt elég zárt közösségek, másrészt jelentos körükben a munkanélküliség, szociális körülményeiket tekintve a (többségi) társadalom perifériájára szorulnak. A sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévo anyaország – ahonnan szüleik vagy nagyszüleik jöttek – életteret nem tud kínálni nekik, az eros érzelmi kötödés miatt azonban ideológiát igen.

Sajátos kettosség tapasztalható a nagy nyugat-európai államokban. Vitathatatlan, hogy az ott élo muzulmánok zöme nem a tehetosebb rétegeket gyarapítja, és szociális gondokkal küzdenek. Másrészt ezekben az országokban megállíthatatlanul csökken a születések száma, de továbbra is szükség van az olcsó és viszonylag jól képzett munkaerore. Tehát a gazdaságnak szüksége lenne a bevándorlókra, a politika viszont rákényszerül, és mind jobban rá fog kényszerülni a bevándorlás korlátozására.

Ha tehát a biztonsági szempontokat nézzük, akkor az unió régi államai teljesen ésszerutlenül viselkedtek, amikor az újak munkavállalóival szemben vezettek be korlátozásokat. Azon túl, hogy ezek nem növelik a terrorveszélyt, az is elmondható róluk, hogy óriási többségüknek nem áll szándékában Nyugat-Európában letelepedni, bizonyos ido után visszatérnének az anyaországba, ami az afrikai, közép- és közel-keleti, ázsiai bevándorlókról nem mondható el. Nem beszélve arról, hogy Kelet-Európából aligha akarnak annyian kint dolgozni, mint amennyivel az álszent nyugati média riogat, nyomást gyakorolva a kormányokra is.

Az új kelet-európai uniós országok mindegyike gazdasági fellendülést, életszínvonal-javulást vár a belépéstol. Ez remélhetoen bekövetkezik, ha lassan is. S ha a nyugatiak nem tudják megoldani saját iszlám közösségeik gondjait, akkor csak ido kérdése, hogy mikor kezdik meg – mellesleg ok is uniós polgárokként – az átszivárgást az új tagállamokba. És akkor majd lehet új elméleteket gyártani arról, hogy ki jelent nagyobb veszélyt a másikra.