Besúgó volt vagy nem?

A napokban már a második szlovákiai kerület ügynöklistája került az internetre. Akik a listákon szerepelnek, azok több mint valószínű, hogy a volt titkosrendőrség, az ŠtB ügynökei voltak és sokan közülük „hangyaszorgalommal gyűjtötték az információkat, és írták jelentéseiket a szocializmus ellenségeiről. Csak az olvasótársaim kedvéért akarok ebbe az ún. ügynök-ügybe egy kis fényt vinni. Nem dicsekvésként említek meg egy dolgot, ami ebben az esetben fontos, hanem azért, hogy elhiggyék, ebben a kérdésben meglehetősen „otthon vagyok”.

A rendszerváltás előtt jó pár évig a bűnügyi rendőrség gazdasági osztályán dolgoztam, amelynek fő feladata a szocialista vagyon védelme volt. Ezt csak említem, hogy lássák, e sorokat nem laikus írta. A minap a televízióban Ján Langoš ezzel az üggyel kapcsolatban kijelentette, aki az ügynöklistán szerepel mint ügynök (más szóval agent), az csak a saját beleegyezésével kerülhetett annak idején oda. Ebben a dologban Ján Langošnak teljesen igazat adok. No és most jön a magyarázat, hogy ki is volt valójában ŠtB-s ügynök?! Azt a személy, akit az ŠtB kinézett magának abból a célból, hogy rajta keresztül fontos információkhoz jusson, azt kétféle módon igyekezett beszervezni. Az egyik az volt, hogy az illetőt behívta, és igyekezett őt meggyőzni. Ha beleegyezett, akkor saját kezűleg aláírta az együttműködést, és elkezdődött egy folyamat, amit „beszervezésnek” lehet definiálni. E folyamat alatt ezekre az iratokra rákerült az irányító tiszt aláírása, a járásié, a kerületié, majd a végén a belügyminisztérium tette fel az i-re a pontot. A másik módja a beszervezésnek az volt, hogy a kiszemelt személyre találtak valamilyen valós, vagy nem igazán valós terhelő dolgot, és zsarolással igyekeztek rábírni az együttműködésre. Ez a dolog úgy működött, hogy a kiszemelt személyt kapcsolatba hozták valamilyen bűnténnyel, és persze börtönnel fenyegették, ha nem írja alá az együttműködést. Az esetek legtöbbjében az illető megtört és aláírta. Mindkét esetben a leendő ügynök saját kezűleg írta alá a beszervezést.

Más kategóriába tartoztak a bizalmi emberek, akiknek nem kellett semmit aláírniuk, és sok esetben nem is tudtak róla, hogy vezetve vannak az ŠtB-nél. Sem az államrendőrség, sem pedig a bűnügyi ügynökök, vagyis besúgók nélkül nem működhetett akkor és most sem működhet az ország, csak a jelentések tartalma változott azóta. Ezekkel a sorokkal arra akarok rámutatni, hogy akinek a neve szerepel ezeken a listákon az ún. Agent megjelöléssel, az kérem, tetszik neki vagy sem, de tudatosan együttműködött a volt pártállam piszkos praktikákat űző rendőrségével. Tudomásom van arról is, hogy sajnos az egyházak képviselői között is számos ilyen besúgó akadt, aki alattomos és sok esetben valótlan dolgokat írt és adott át az ŠtB-nek. Megjegyzem, hogy ezek a besúgók a „munkájukért” honorálva, vagyis fizetve voltak.

Az írással arra akartam rámutatni, hogy az a személy, aki közszolgálati funkciót tölt be, netalán a minisztériumban dolgozik, ha van lelkiismerete, azonnal távozik a közéletből, mindenféle magyarázkodás nélkül.

Benyovszky László Léva