Bepanírozott remények

HÉTVÉG(R)E

Megint kampánycsend van, így nem írhatom le, ma kire nem szavaznék. Szerencsére én még két héttel ezelőtt letudtam a dolgot Pozsonyban, nekem már van megyei elnököm, és – akár tetszik, akár nem – Önöknek is lesz, ha nem mennek el választani, akkor is. A jelölteknek van programjuk, úgyhogy legyen Önöknek is. Jó, most már abbahagyom, kampánycsöndben maradok.

Fico mester bezzeg nem szívbajoskodott, kihasználta a Mečiarék szervezte pozsonyi NATO-konferenciát, hogy bedobjon egy kis jól irányított smeres agitpropot: az exkormányfő széles arcába vágta, hogy a néppártjával még csak-csak, de vele aztán már egyáltalán nem tudja elképzelni az együttműködést. Vörös fejjel dúlt-fúlt a vendéglátó, magában százszor is elátkozta a percet, amikor meghívta ezt a mitugrász, szemtelen nyikhajt, oda is vetette Ficónak, hogy ezt neked, te sem vagy megbízható partner, punktum!

Még mindig nem kerülhet pont az államfő latin-amerikai körútjáról szóló teleregény végére. A Bántsuk többet Schustert ciklus helyett tehát folytassuk a nyári hónapokban közölt brazil szappanoperánkat. A most előkerült, (talán) utolsó rész tartalmából: Rodolfó, a világutazó újabb kalandok elé néz. Egy kis brazil faluba érkezik, ahol az indiánok éppen azon veszekednek, kuráréból vagy siskavirágból nyerhető-e a jobb nyílméreg. Rodolfó megpróbál igazságot szolgáltatni, mire a két törzs azon kezd vitatkozni, melyikük próbálja ki előbb mérgét a kotnyeleskedő pampalinin. A Nike-cipős, piros sortos indiánok fogságba vetik a világutazót, akit csak testőrei ébersége ment meg a szégyenteljes végtől. Mit ígér Rodolfó az indiánoknak, hogy kiszabadulhasson? Valóban egy Mercedesszel lesznek gazdagabbak a bennszülöttek? Mindez talán sohasem derül ki.

Mint ahogy az sem, mi mindent tudott volna még miniszterelnök-helyettesünk szemére vetni a Csáky-könyvek lelkes olvasója, Dušan Slobodník, aki csütörtökön hagyta el végleg a parlamenti padsorokat. Vele lapunk is veszített egy lelkiismeretes olvasót.

Hiába nyugtatgatta lelkiismeretét a KOZ nyolcvan tagja, hogy a többi szakszervezeti tagért is tiltakozik Brüsszelben, a szemükre vetették, hogy a kétautóbusznyi KOZ-os a közös érdekek képviseletén túl kirándulni utazott csupán Európa fővárosába, méghozzá a tagság pénzén.

Tegnap délután úgy tűnt, még egy brüsszeli útra kerül sor karácsony előtt, Vladimír Mečiar ugyanis eldicsekedett vele: a jövő héten George Robertsonhoz hivatalos. Lapzártakor aztán kiderült, a találkozó nem jöhet létre. Mielőtt bárki azt gondolná, a NATO-főtitkár kapott észbe, és nem hajlandó fogadni a derék HZDS-vezért, gyorsan tegyük hozzá: állítólag a jövő héten csak azért nem találkozik a néppártvezér és Robertson, mert a Szövetség főtitkárának sűrű programjába már nem fér be Mečiar. A NATO szóvivője félreértésnek nevezte a jövő heti tanácskozásról szóló hírt, de azt nem cáfolta, hogy Mečiart Brüszszelbe várnák. Gondolom, az exkormányfő arra számít, hogy a skót lord vállveregetésben részesíti, amiért olyan szépen megszervezte a csatlakozásról szóló pozsonyi konferenciát, hogy mindenkinek kinyílt a bicska a zsebében. Én azonban nem hiszem, hogy George Robertson elfelejtette volna, 1997-ben miért (vagyis kiért) nem hívták maguk közé Szlovákiát a Szövetség tagállamai. Annál több a sütnivalója.

Apropó, bepanírozták már a húst?