Bizarr és szürreális világok: ezek David Lynch legemlékezetesebb filmjei

Eredetileg festőnek készült. Bár alkotásainak szürrealista vonásai tették őt híressé, nem egészen ezek tették őt különlegessé. Ezzel a hat emblematikus filmmel próbáljuk tetten érni az elhunyt rendezőóriás, David Lynch kézjegyét. 

Apró, szedett-vedett diákprojektként indult, majd egy csapásra kultuszfilmmé vált. A Radírfej egy formálódó filmkészítő fantasztikus víziója. Szürreális és rémálomszerű, mégis játékos történet egy Henry Spencer (Jack Nance) nevű fiatalemberről, aki összeköltözik a barátnőjével, és kisbabájuk születik – érdekes módon azonban nem egy egyszerű embergyerekről van szó, hanem egy mutáns babáról, aki egyfolytában hangosan sír. 

A film tipikus jellemzői közé tartozik a magával ragadó, kísérteties hangdizájn, a rideg stílus, a fura humor és a közönségbe vetett bizalom, hogy az álomszerű kalandot inkább érzelmi élményként, mint pusztán narratív élményként fogja fel.

Az 1977-ben bemutatott Radírfej nem várt, 7 millió dolláros bevételt hozott. Kedvező szakmai fogadtatása után a rendezőt felkérték Az elefántember elkészítésére. A szürreális történet Joseph Merrick (John Hurt alakításában) életének újramesélése. Merrick súlyos fogyatékosságban szenvedett, amely csontvázának növekedését befolyásolta. David Lynch megmutatja, milyen borzasztó bánásmódban volt része a 19. századi Londonban – ugyanúgy, mint azt a kedvességet, törődést és empátiát is, amit orvosa, Frederick Treves (Anthony Hopkins) tanúsított iránta. A film 8 Oscar-jelölést kapott.

1984-ben mutatták be a Frank Herbert írásaiból készült Dűne című sci-fijét Kyle MacLachlannel és Stinggel a főszerepben. Ez az egyetlen olyan film, amelyre a rendező utólag nem szívesen emlékezett. A film már a fejlesztés korai szakaszában gondokkal küzdött, mivel Frank Herbert legendásan tömény cselekményvonala még Lynch számára is nehéznek bizonyult. Hiába csökkentették a film játékidejét egy teljes órával: a végeredmény annyira összefüggéstelen lett, hogy a mozik jegyvásárláskor nyomtatott cselekményösszefoglalót is adtak a nézők kezébe. Ez a bizarr, hibás film helyenként mégis sokkal élettel telibbnek hat, mint az új, szikár stílusú Denis Villeneuve-adaptációk.

1986-ban került a mozikba a Laura Dern, Isabella Rossellini és Kyle MacLachlan közreműködésével készült Kék bársony, amelyért Lynchet újra Oscarra jelölték. A Kék bársonnyal követte a Radírfejjel elkezdett vonulatot: a szex és az erőszak furcsa viszonya, az elfojtások világa, tudatos és a tudattalan kapcsolata, a látszatok és a perverziók összefonódása, a groteszk, gyakran démonikus karakterek, a szövevényes szálakon futó cselekmény, a nyugtalanító végkifejlet a rendező majd minden filmjének sajátja. A Kék bársony vitathatatlanul a rendező legijesztőbb filmje.

Az 1990-es években Lynch újabb vállalkozásba kezdett: Mark Frosttal együtt útjára indította televíziós sorozatát, a Twin Peakset. Lynch a popkultúra ikonja lett, képe megjelent a Time címlapján, a kérdés, hogy ki ölte meg Laura Palmert, az egész világot foglalkoztatta. A két évadot megért sorozat három Golden Globe-díjat kapott, Angelo Badalamenti által komponált kísérőzenéje is hatalmas siker lett. Lynch 1992-ben filmet is forgatott Twin Peaks: Tűz, jöjj velem címmel, amely tőle az előzményeket boncolgatta. Negyedszázaddal később pedig, a producerekkel folytatott huzakodások után elkészítette a sorozat harmadik évadát is, a 18 epizódból álló, 2017-ben bemutatott Twin Peaks: Visszatérést. A Lost Highway – Útvesztőben című filmben a megszokott utat folytatta, majd az Igaz történettel az egyszerűbb történetvezetéshez tért vissza.

Most, hogy már tudjuk, hogy ez karrierjének utolsó narratív projektje, valahogy nem tűnik túlzásnak, ha a 2018-as sorozatot a mozgókép történetének legnagyobb hattyúdalának nevezzük. A visszatérésnek sikerül szintetizálnia azokat az ötleteket, amelyekkel Lynch egész életében foglalkozott, miközben új eszközökkel is próbálkozzon.

2001-ben került a mozikba Mulholland Drive című erotikus thrillere. Lynch többször is kacsintott a szórakoztatóipar irányába, ebben a tekintetben ez az alkotás tekinthető a legsikeresebbjének. A történet főszereplői, a szőke Naomi Watts és a barna Laura Harring egy kudarcra ítélt szerelmi történetben állnak egymás mellett, amely egy feltörekvő színésznőről és egy amnéziásról szól, akik az utóbbi gyilkossági kísérlete nyomán találkoznak. Lynch 2001-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat a filmért, amelyet sokan minden idők legjobb filmjének tartanak.