Bélákról Béláknak

Miután apám után ez ősi nevet kaptam, el-elmélázgatok dicső felmenőinken mai névnapunk kapcsán. Rögvest a királyok (no nem a maiak) jutnak eszembe: elsőként Vazul fia, ki a pogányt kíméletlenül leverte, a német hadifoglyokat hazaengedte.

Aztán jött a második a királyi sor(s)ban, a Vak, aki leszámolt mindazokkal, akikkel meggyűlt a baja. A harmadik volt a legműveltebb Árpád-házi király, ki kitűnő diplomata hírében állt.

A történelemkönyvek druszáink közül legtöbbet a negyedikről, második honalapítónkról írnak, ki eleget vesződött a tatárral, de még többet saját népe fiával. Egyedül Julianus hozta meg számára a jó hírt a baskíroktól.

Egy kis múltba révedés után térjünk a jelenbe: én is kapom Galántáról a levelet, mely szerint nekem már ezentúl befellegzett. Így mond fel Béla a Bélának katonás határozottsággal.

S hogy folytassam a sort: a vasárnapi politikai szócsatában az MKP-s Bélánk szegi meg a pártbeli rendet, nem tűri a csendet, sem a látszólagos rendet, egy villanásnyi suhintással leszámol csákós palkójával. S ahogy elnézem a öbbi pártkatonát a sorban, bizony a népét, választóit is zavarba hozza.

A majdan milliószor megidézett Madách Imre Mózesével mondom: „Mi lesz mindebből?” Béláim, jól bekevertetek a héten. Na, nem tudom, csaknem lesz nekem ebből bajom? Mert a pártfegyelem szent dolog.

Én mindenesetre a mai napra kívánok önöknek, Béla urak és nektek, halandó Béla névre hallgató olvasóim sok örömet és boldogságot, az elkövetkezendő napokra és napokhoz (magamnak is) egyre kevesebb bosszúságot, bölcs józanságot!