Béke a hősi halottaknak

Az erőtlen sugarú nap még küzd az egyre sűrűsödő felhőkkel, de már érezhető, ezen a napon csatát vesztett. A megvadult szellő mint győztes nagyhatalom rohangászik a sírkeresztek között, belesüvít a temetőben szorgoskodók fülébe, mintha azt súgná, ő itt, a nyugalom, az örök megbékélés birodalmában az úr. A temetői szorgoskodók dacolva az elemek játékával, rendezgetik a sírokat, hisz ünnep lesz. Ünnep. Mindenszentek ünnepe. Halottak napja. A lelkek, élők és holtak lelkeinek találkozója. Ilyenkor mindenkit megérint az elmúlás szele. Az elmúlásé, amely nem tudjuk, mikor és hol érint meg. Csak szép legyen a sír – igyekeznek az élők, csak lélekben legyetek velünk – suttogják tán a holtak. Állok az ismeretlen sírnál, melyre a gondos szülői gondviselés ezt vésette: „1902–1945 hősi halált halt fiunknak, aki idegen hant alatt várja a dicső feltámadást”. Hol a Te sírod, magyar katona, tesz-e rád virágot valaki messze a szülőföldtől – tolulnak elő akaratlanul is a gondolatok. Fiatal életed letetted a haza oltárán. Elmentél, mert szólított a haza, itt hagytad szülőfalud, szüleid, rokonaid, s tetted, amit megkívántak tőled. Elbúcsúztál, s búcsúd örökre szólt. Értékeli ezt még ma valaki? Tán ismeretlen sírod felett ma a napsugár éppúgy csatát vesztett, mint szülőfaludban, tán a szellő éppúgy tépázza fejfádat, mint a hazai temetőben, csak Te fekszel messze a szeretteidtől. De lehet, hogy ismeretlen kezek az ünnepek alkalmával imára kulcsolódnak sírod felett. Talán. De került e sírkereszt mindazon magyar katonák sírja fölé, akik az orosz frontokon, a Don-kanyarban vagy a keleti harctereken hősként életüket adták a hazáért, a vélt vagy valós igazságokért, szenvedtek halált származásuk miatt, másságukért. Ti, hősi halottak, akiket a múlt rendszer még elsiratni sem engedett, lélekben velünk vagytok-e? Ti, elesettek, meghaltak, meggyilkoltak és örökre eltűntek, valamennyien ennek a háznak voltatok a gyermekei, tudtok-e annyi erőt adni, hogy ebből lelki táplálékot merítsünk? Áldozatotok, helytállásotok példa lehet-e még? Igaz! Példa kell, hogy legyen! Mert nincs földi hatalom, amely megkérdőjelezheti, hogy hősök vagytok. A mi hőseink! Sírjaitokra már koszorút nem tehetünk, de lélekben találkozhatunk. S a lélek nagysága hatalom minden földi hatalom fe-lett. Az utókor nem szabad, hogy elfeledjen egyet sem közületek. A véreitek vagyunk! Büszkék, dacosok, megalkuvást nem tűrők és hazaszeretők mint ti voltatok, hát nyugodjatok békében idegen földben is.

Bencze István Tardoskedd