Befejezetlen „sikertörténet”

Huszonöt évvel a német egység helyreállítása után még mindig jelentékeny különbségek mutatkoznak az egykori NDK területe és a nyugati tartományok között.A különbségek az élet szinte minden területén érzékelhetők– mutatta ki egy felmérés, amelynek készítői szerint az egység helyreállítása sikeres, de

Huszonöt évvel a német egység helyreállítása után még mindig jelentékeny különbségek mutatkoznak az egykori NDK területe és a nyugati tartományok között.

A különbségek az élet szinte minden területén érzékelhetők– mutatta ki egy felmérés, amelynek készítői szerint az egység helyreállítása sikeres, de még legalább egy emberöltőig eltart.

A német egységfolyamat „sikertörténet”, hiszen a volt NDK területe az összes többi kelet-közép-európai rendszerváltó országnál fejlettebb, de a fogyasztási szokásoktól a gazdaság termelékenységéig, a labdarúgástól a bevándorlókhoz fűződő viszonyig markáns különbségek vannak az egykori német–német határ keleti és nyugati oldala között – emelte ki a Berlin Institut nevű, elsősorban népességtudománnyal foglalkozó agytröszt vezetője, Reiner Klingholz az Így megy az egység című tanulmány bemutatóján.

Például a keleti tartományokban a Škoda a legnépszerűbb autómárka, nyugaton pedig a BMW, a labdarúgás élvonalában, a Bundesligában már csak nyugati csapatok szerepelnek, miután az utolsó keleti együttes, az Energie Cottbus a 2008–2009-es szezonban kiesett.

A frankfurti tőzsde vezető indexében, a legnagyobb német részvénytársaságok DAX-30 mutatójában is csak nyugati vállalatok vannak, mert az államszocializmus után többnyire kis- vagy közepes méretű vállalatok fejlődtek ki a keleti tartományokban. Ez a szerkezet alacsonyabb termelékenységet eredményezett, aminek hatására az átlagjövedelem az egyesülés után 25 évvel még mindig csak a nyugati szint háromnegyedét éri el, pedig a keleti tartományokban többet dolgoznak a munkavállalók.

Az NDK-ban felnőtt Angela Merkel 2005-ös kancellárrá választásával, az NDK-ból származó Joachim Gauck 2012-es államfővé választásával úgy tűnhetett, a politikában befejeződött az egységfolyamat, ám ez a tartományok szintjéről és az államigazgatásról nem mondható el. Mindkét területen meghatározó a nyugati tartományokból érkezett politikusok és szakemberek aránya az egykori német–német határtól keletre. Ez azzal magyarázható, hogy az új tartományok az egyesüléssel átvették a nyugati joganyagot, amelynek alkalmazásához nem volt megfelelő szakembergárda.

A „láthatatlan határ” a nagypolitikától a közlekedésig kitapintható, a halálos közúti balesetek száma például a keleti tartományokban jóval nagyobb, ami arra vezethető vissza, hogy a nyugatiaknál ritkábban lakott keleti régiókban a kórházak hálózata is kevésbé sűrű, ami a súlyos baleseteknél meghatározó lehet, hiszen a túlélés gyakran perceken vagy másodperceken múlik.

Nem minden területen a nyugati tartományok a fejlettebbek. A kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága – főleg az NDK idején kialakult bölcsődei, óvodai ellátórendszer révén – az ország keleti részén magasabb, a mezőgazdaság termelékenyebb, ami a termelőszövetkezetek alapjaira épült nagyüzemek dominanciájának tulajdonítható.

A kutatók a bevándorlókkal szembeni előítéletekről és az idegenellenességről megállapították, hogy ezek erősebbek ott, ahol az átlagosnál kevesebb bevándorló él, ebből a szempontból nagyon határozott a kelet–nyugati különbség; míg Hessenben vagy Baden-Württembergben 25% feletti a bevándorlók aránya, a keleti tartományokban csupán 4-5%.

A demográfiai mutatókban is jelentős eltérések mutatkoznak. A keleti tartományok többségében az elvándorlás, a gyerekvállalási hajlandóság csökkenése és a várható élettartam emelkedése miatt a lakosság gyorsan öregszik és csökken a népesség, míg a nyugati tartományokban egyre többen élnek. Ezeket a különbségeket azonban „felülírják” az ország egészére jellemző trendek, a gazdaságban dinamikusan fejlődő nagyvárosok lakosságának emelkedése és a félreeső vidéki régiók elnéptelenedése – hangsúlyozzák a Berlin Institut kutatói. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?