Az Úr otthon Martoson is

Ami már nem történhet meg, arról kár jósolgatni. Mégis azon gondolkozom napok óta, hogy ha most lennék gyerek Martoson, talán közelebb tudnék kerülni a Mindenhatóhoz. Vagy ha akkor lettek volna meg ugyanazok a feltételek, amelyek mostantól megvannak a faluban, talán meg tudtam volna kapaszkodni a hitben, amely sokaknak segít megélni, elfogadni a világot. De most már mindegy.

Bár odahaza ösztönöztek arra, hogy olvassam a katekizmust, nem értettem, miért kell olyasmivel tömnöm a fejem, amit az iskolában nem kérnek számon. Tudtam, hogy a szomszéd faluból jár ki a plébános úr, és apai nagyanyámék házában tartott misét. Azt is tudtam, hogy református társaim ágendáztak, és istentiszteletre mentek vasárnap a templomba. Egyszer-kétszer én is voltam templomban, a szomszéd faluban, csakhogy ott mindenki idegen volt, nem volt ismerős gyerektárs, akitől megkérdezhettem volna, mit kell cselekedni, mikor kell letérdelni, mikor keresztet vetni. Egy időben hittanra is jártam, a plébános úr a szomszéd faluból a református templom melletti tanteremszerűségben tartott hitoktatást. Csak az maradt meg bennem, hogy sokat beszélt a megbocsátásról. Elég későn, hatodikos koromban voltam elsőáldozó, mégis túlságosan korán ahhoz, hogy felfogjam, mi is az elsőáldozás. Izgultam, mert hiába magyarázták el, mi az, hogy gyónni, fogalmam sem volt, mit mondjak majd a gyóntatószékben. Mivel hozakodjak elő, hogy milyen bűnöm van, hiszen akkor még a bűn fogalmát sem ismertem. Kioktattak, hogy a hittankönyv felsorolja a bűnöket. Ki is másoltam egy cetlire a lajstromról ezt-azt, s nagy boldogan, hogy megoldottam a helyzetet, nekem is van bűnöm, olvastam gyónásként a plébános úrnak, hogy loptam, hazudtam, s mivel ezt kevésnek tartottam – ennyicske bűnnel az ember ne menjen „elsőáldozni”! –, felolvastam a papírdarabról, hogy paráználkodtam.

A családi háttér hatásáról nem akarok szólni, mert az is mérvadó a szellemi-lelki fejlődésben, viszont úgy érzem, ha ma lennék gyerek Martoson, valószínűleg másként alakulna a viszonyom a Teremtőhöz. Legalábbis alakulhatna. Római katolikusként immár járhatnék Martoson is templomba. Mostantól a martosi katolikus hívők is felszentelt helyen gyakorolhatják a hitüket. Nem a tűzoltószertárban, mint egy időben, és nem is a kultúrház kistermében, mint legutóbb. Az Úr Martoson is otthonra lelt. Dicsértessék!