Izrael elkobozta az AP hírügynökség felszerelését a Gázai övezetben

Izrael elkobozta az AP hírügynökség felszerelését a Gázai övezetben

Az izraeli hatóságok lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit, és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását az „al-Dzsazíra-törvényre” hivatkozva kedden.

A hatóságok már a múlt héten szóbeli utasítást adtak a régóta működő élő közvetítés beszüntetésére, de ezt a hírügynökség megtagadta arra hivatkozva, hogy a szolgáltatás „megfelel Izrael katonai cenzúrája szabályainak”. A hírközlési minisztérium szerint az ellenőrök figyelmeztették őket, hogy törvényt sértenek.

Az al-Dzsazíra katari műholdas hírcsatorna is az AP több ezer ügyfele közé tartozik, amelyeknek a hírügynökség élő videófelvételeket szolgáltat. A hírügynökség elítélte a lépést.

„Az Associated Press a leghatározottabban elítéli az izraeli kormány azon lépéseit, amelyekkel leállították a Gázai övezetet követő, régóta tartó élő közvetítésünket, és lefoglalták az AP berendezéseit” – közölte Lauren Easton, a hírügynökség kommunikációs alelnöke.

„A leállítást nem indokolta a hírfolyam tartalma, az izraeli kormány visszaélésszerűen alkalmazta a külföldi műsorszolgáltatókra vonatkozó új törvényt. Követeljük, hogy az izraeli hatóságok adják vissza berendezéseinket, és tegyék lehetővé élő adásunk azonnali visszaállítását, hogy továbbra is biztosíthassuk ezt a fontos vizuális újságírást több ezer médiumnak szerte a világon” – hangsúlyozták.

A hírközlési minisztérium illetékesei kedd délután foglalták le az AP felszerelését Szderot városban, miután átnyújtottak egy Slomó Karhi miniszter által aláírt papírdarabot, és azt állították, hogy az AP megsértette az ország külföldi műsorszolgáltatásra vonatkozó törvényét.

Az AP műsorszórása azonban a hírügynökség szerint megfelel az izraeli katonai cenzúra szabályainak, amelyek tiltják olyan részletek közvetítését, mint például a csapatok mozgása, mert ezzel veszélyeztethetnék a katonákat. Az élő adás általában azt mutatta, hogy füst szállt fel bizonyos területek felett.

„A kormányhatározatnak és a hírközlési miniszter utasításának megfelelően a hírközlési minisztérium továbbra is minden szükséges intézkedést megtesz az állambiztonságot sértő adások korlátozására” – szögezte le az izraeli minisztériumi közlemény.

„Ez őrültség. Ez egy 53 Pulitzer-díjat elnyerő médium. A kormány minden módon gondoskodik arról, hogy Izraelt kiközösítsék az egész világon, megbolondultak” – vélekedett Jaír Lapid ellenzéki vezető az AP elleni lépések után.

Május elején a kormány jóváhagyta Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Karai hírközlési miniszter javaslatát a katari al-Dzsazíra hírcsatorna izraeli irodáinak bezárásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?