Zdena Studenková szigorúan őrzött titka lelepleződött: abortuszon volt, és a gyermek apja…

Zdena Studenková

Ezt biztosan nem tudta Zdena Studenkováról!

Zdena Studenková az egyik legnépszerűbb szlovák színésznő. Jelenleg a Dunaj áruház című sorozatban játszik. Zdena ezekben a napokban ünnepli 70. születésnapját. Élete párja, Braňo Kostka harminc éve van mellette.

Zdena és Braňo a pozsonyi Új Színpadon ismerkedtek meg. Eleinte mindenki ellenezte a kapcsolatukat a 17 évnyi korkülönbség miatt. A közönségnek és a környezetüknek azonban bebizonyították, hogy még a korkülönbség sem feltétlenül akadály.

Studenková a minap az Év slágere című műsor vendége volt, és elárulta, milyen ajándékot kapott a párjától. „Kaptam egy gyűrűt” – mondta Zdena, és felemelte a kezét, hogy mindenki láthassa a szépséges ékszert.

„Mindent megünnepelünk, imádom az ünnepeket, imádom a születésnapokat, imádom a vasárnapi ebédeket, mert szerintem ami a legfontosabb dolog az ember életében, és ami például a gyerekeket is formálja, azok a rituálék. Ezek azok a dolgok, amikre emlékeznek” – hangsúlyozta Zdena. A színésznő múltjáról, amelyet eddig a titok fátyla borított, most újabb információk láttak napvilágot!

ujszo

Az, hogy Studenková a néhai Stanislav Párnický rendező felesége volt, mindenki számára ismert. Van egy közös lányuk, Simona, aki már 43 éves. Első férjéről, Ivanról azonban keveset tudunk – írja a Nový čas pre ženy. Osztálytársak voltak a művészeti szakközépiskolában, ahol mindketten fényképészetet tanultak. Őrülten szerelmesek voltak egymásba, csakhogy a férfi alkohol iránti szenvedélye, valamint az az elvárása, hogy Zdena minél előbb essen teherbe, a színésznőt a saját szavai szerint arra kényszerítette, hogy minél hamarabb elmeneküljön ebből a kapcsolatból.

Amikor végül úgy döntött, elhagyja a férfit, kiderült, hogy terhes. „Abortuszom volt” – vallotta be nyíltan Ján Štrasser Színésznő vagyok című könyvében. Mivel ez a könyv 2008-ban jelent meg, könnyen kiszámítható, hogy Studenková, aki az 1970-es évek elején ment feleségül Ivan Kostroňhoz, erről a végzetes döntéséről több mint 30 évig hallgatott, mint a sír. Csak a legközelebbi hozzátartozóinak egy szűk csoportja tudott róla. Döntését soha nem bánta meg.

(Wanda)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?