Az uniós pénzek átka

Az Európai Unió közös költségvetéséből származó támogatások súlyos problémák forrásai. Ezek szinte kivétel nélkül abból adódnak, hogy rosszul sáfárkodunk az unió által felkínált lehetőségekkel. A legnagyobb gondok azzal vannak, hogy képtelenek vagyunk lehívni a rendelkezésre álló pénzeket, illetve nem hatékonyan és átláthatóan használjuk fel azokat. Már nyilvánvaló, hogy a tavaly lezárult, de két-három évig még támogatásokat folyósító hétéves költségvetési periódusban a Szlovákiának elkülönített pénzek egy tekintélyes részét nem tudjuk lehívni, mert kifutunk az időből. A mindig visszafogottan fogalmazó Költségvetési Tanács több százmillió euró elbukására figyelmeztet, de az egymilliárd feletti összeg sem lenne túl nagy meglepetés.

Ez szorosan kötődik a másik fő problémához: a pénzek lehívása azért is csúszik, mert az Európai Bizottság a számos szabálytalanságot feltáró ellenőrzések után idén átmenetileg felfüggesztette a kifizetéseket Szlovákiának – 11 operatív programból kilencben! Az, hogy az uniós (és hangsúlyozottan nem a hazai) ellenőrök ahová néznek, mindenhol rendellenességeket találnak, egyenes következménye annak, hogy a közbeszerzéseket jellemző korrupció az uniós alapokat is teljesen behálózta.

Ez meg szorosan összefügg a harmadik, de ritkán emlegetett fő gonddal, az uniós pénzek elköltése miatti piactorzító hatásokkal és a felelőtlen populista osztogató politika közvetett segítésével. A piactorzító hatás abban nyilvánul meg, hogy gyakran nem a versenyképesebb cégek érvényesülnek, hanem azok, amelyek „el tudják intézni” az uniós támogatást. Az kerül előnybe, aki pénzt kap szállodája felépítésére/felújítására, azzal szemben, aki nem – hogy egy egyszerű példával szolgáljunk. Emellett egy csomó olyan cég élősködik az uniós pénzeken (intézőként, tanácsadóként, beszállítóként és kivitelezőként), amelyeknek fő „tudása és tőkéje” a politikához való dörgölődés és a kormánnyal ápolt jó viszony, de egy valóban szabad piaci versenyben két hét alatt éhen halnának.

Sok állami vállalat is hasonló jegyeket mutat, például a vasúttársaság (ZSSK). Egy fityingje sem lenne új szerelvények vásárlására, de ez megoldható az uniós alapokból (a konkurens magántársaságok meg verhetik a fejüket a falba). Így a populista kormány által bevezetett agyrém (a nyugdíjasok és diákok térítésmentes vonatozása) sem tűnik akkora őrültségnek. Azért, mert az EU-s pénzekből vett vadiúj szerelvényeken is zajlik – egyébként csak lestrapált, több évtizedes roncsokon menne. Meg persze EU-s pénzekből felújított vasutakon. A vasúti pályák és szerelvények felújítása (az érem jó oldala) így válik egyben piactorzító és populista őrültségeket megkönnyítő dologgá (ugyanazon érem másik, rossz oldala).

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója