Az új ember

Kedves olvasó, most tekintsünk el a science-fiction új embert építő irodalmától. Nagyon is hétköznapi, ugyanakkor húsbavágó jelenségről van szó: a korrupcióról. Kies kis országunkban történt egyszer, hogy egy liberális elveket valló párt-alapszervezeti elnök a bizalmába, sőt barátságába fogadott egy ifjú titánt. Ifjú titánunk maga is piszkosul liberális, toleráns és humánus elveket vallott, bárki kérte, betéve és visszafelé idézte John Stuart Millt, önkormányzati üléseken a demokrácia legkövetkezetesebb bajnokaként csillogott, egyáltalán: meggyőződésből és hittel védte azt, amit még nyolcvankilencből hinni és védeni érdemes. Ám a büdös, véres élet közbeszólt. A fentebb említett alapszervezeti elnöknél egy este megjelent ifjú titánunk, és a következő ajánlatot tette: – Figyelj, elnök úr, nekem elegem van abból, hogy mindenféle álpályázatok után a polgármester tegye zsebre a jattot. Mi lenne, ha mi ellenzékként megtorpedóznánk a polgármester úr előre kijelölt cégét, mit szólsz ötven rongyhoz? (Mellékesen: ifjú titánunk főállásban szintén egy építkezési cégnél dolgozott.) A pártelnök hatvannyolcas és chartás múltját említve felháborodva dobta ki saját lakásából titánunkat, figyelmeztetve őt, hogy bár kenyere javát már megette, ekkora szemtelenséggel még az életben nem találkozott, továbbá figyelmezteti hősünket, hogy jogilag ugyan a saját felesége nem számít hivatalos tanúnak, de mindent látott és hallott abból, amit titánunk ötletként itt előadott. Aztán eljött a másnap. Roppant elvhű „liberális” hősünk este pofátlanul éppúgy bekopogott párt-alapszervezeti elnökünkhöz, de ekkor már kerek százezer koronát ígért zsebre, ha az elnök minden helyi és járási befolyását latba vetve az „ő cége” javára lobbizik. Az elnök válaszként rácsapta az utcaajtót, és ajánlotta neki, hogy sürgősen lépjen ki a pártból. Ezt a lépést titánunk ugyan megtette, de előtte még azt terjesztette városszerte, hogy a pártelnök akarja őt – érthetetlen okokból – „kinyírni”.

A fiatalember karrierjét nem féltem. Úgy hallom, mostanában már egy új párt körül sürgölődik. ĺme, az új ember, akinek csak a pénz és a mindenáron való érvényesülés a fontos. Milyen kár, hogy az országos politikában is egyre több hasonszőrű figura számít a bizalmunkra.