Az orosz–amerikai viszony

Az Egyesült Államok és Oroszország viszonya a Szovjetunió szétesése után meglehetősen érdekesen alakult, és több korszakra osztható. A Szovjetunió széthullását követően eléggé ellentmondásos volt, egyszerre jellemezte az optimizmus, amely a kétpólusú világrend felbomlásából fakadt, és a „régi” gondolkodásmód továbbélése, amely alapján még mindig egymást tekintették fő stratégiai ellenfélnek. Ráadásul a problémát még egy további fontos tényező is bonyolította: a hidegháború lezárulása után Moszkvának és Washingtonnak is definiálnia kellett új „identitását”, illetve „küldetését” a nemzetközi kapcsolatokban. Ez annál is fontosabb volt, mivel Oroszország nem örökölte a Szovjetunió globális szuperhatalmi státusát, de mindenképp erős regionális hatalomnak számított, ráadásul az új határokon belül kellett meghatároznia geopolitikai érdekeit. Márpedig ez, ha visszaemlékszünk, egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Ez a probléma az USA-t is érintette, hiszen nagyon rövid idő alatt Washington maradt az egyetlen globális hatalom, amely a gyakorlatilag unipoláris világ vezető ereje volt, és mint ilyennek, komolyan el kellett gondolkodnia, mit is kezd ezzel a kedvező helyzettel.

Részben e relatív bizonytalanság következtében a kezdeti eufória után nem voltak problémamentesek az orosz–amerikai kapcsolatok a kilencvenes években. Különösen Jevgenyij Primakov korszaka alatt, hisz ő az orosz érdekek „keményvonalas” védelmezőjének számított. Ebbe többek között beletartozott a viszonylag szoros kapcsolatok ápolása néhány nem igazán Amerika-barát arab állammal, vagy éppen Milosevics Jugoszláviájával. Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a régi, „hidegháborús” külpolitikai és biztonságpolitikai elit mindkét oldalon meglehetős bizonytalansággal viseltetett a másik fél iránt. Jelentős változás állt be Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésével, aki számára a Washingtonnal való együttműködés a külpolitika alapköve lett. Moszkva és Washington közeledéséhez hozzájárultak a 2001. szeptember 11-i is, illetve annak tudatosítása, hogy az Oroszországot és az USA-t fenyegető veszélyek sok esetben fedik egymást és gyökereik a szélsőséges iszlám mozgalmakkal kapcsolhatók össze. Ez utóbbi szorosan összefügg a geográfiai, elsősorban a Közép-Ázsiai és Közel-Keleti tényezőkkel. Az elmúlt időszakban viszont az általános javulás ellenére kicsit elhidegült Moszkva és Washington kapcsolata. Ez ismét csak több dologgal magyarázható, amelyek közül a legfontosabbak az iraki háborúval kapcsolatos diplomáciai viaskodás, valamint az emberi jogok oroszországi helyzetének romlására figyelmeztető amerikai hangok.

Ezen kívül természetesen léteznek olyan régiók is, amelyekben Oroszország és az Egyesült Államok érdekei továbbra is ütköznek. Ezek közé tartozik például a Kaukázus térsége és Ukrajna. Oroszország számára Ukrajna központi kérdés, a kijevi politika feletti befolyás megszerzése első számú orosz külpolitikai érdek. Az elmúl hónapok kijevi eseményei után az oroszok úgy érzik, kiszorulnak Ukrajnából. Természetesen a kép nem ennyire egyszerű, aki ezt állítja, figyelmen kívül hagyja a továbbra is létező, rendkívül erős orosz gazdasági befolyást Ukrajnában. Itt ne csak a kőolajfüggőségre gondoljunk, az ukrán gazdaság ezer szállal kötődik az oroszhoz. További régió, ahol az orosz és amerikai érdekek ütközhetnek, a Kaukázus. Az elmúlt év grúziai eseményei rámutattak, hogy Tbiliszi külpolitikája egyre inkább Nyugat-, ezen belül is, Amerika-baráttá válik (Grúzia például katonákat is küldött Irakba). Természetesen azonban nem szabad megfeledkeznünk a továbbra is létező, nagyon fontos érdekközösségről az USA és Oroszország között. Ezek egyik eleme a közép-ázsiai stabilitás. Azzal például, hogy az USA és a NATO stabilizálni igyekszik Afganisztánt, nagyon fontos szolgálatot tesz Moszkvának is, hiszen az említett térségből eredő veszélyforrások az orosz biztonságot is komolyan fenyegetik. Természetesen ezt is lehet úgy értelmezni, mint egy még szélesebb érdekközösség, a terrorizmus elleni harc részét. Egyértelmű ugyanis, hogy a terrorizmus jelenleg egyformán a legfontosabb veszélyt jelenti éppen úgy Oroszország, mint az Egyesült Államok számára. Ezen kívül ne feledkezzünk meg a gazdasági együtt-működés speciális formáiról sem, amelyek közül a legnagyobb perspektívája az USA-ba irányuló potenciális orosz kőolajexportnak lehet. Ha ehhez hozzáadjuk még például a „kínai faktort”, amely néhány évtized távlatában még közelebb hozhatja Moszkvát és Washingtont, láthatjuk, hogy minden mostani probléma ellenére több a közös érdek, mint az érdekellentét Oroszország és az Egyesült Államok között.

A szerző külpolitikai elemző