Az iraki piszkos kilencek

Az Egyesült Államok kormánya a háború után Szaddám Huszein elnökkel együtt kilenc iraki személyt akar bíróság elé állítani háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A Newsweek e heti számában közölt összeállítás élén Szaddám Huszein és két fia, Udaj és Kuszaj áll.

Az Egyesült Államok kormánya a háború után Szaddám Huszein elnökkel együtt kilenc iraki személyt akar bíróság elé állítani háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A Newsweek e heti számában közölt összeállítás élén Szaddám Huszein és két fia, Udaj és Kuszaj áll. A további főbűnösök között vezető pártfunkcionáriusok, katonai és kormányzati tisztségviselők találhatók.

SZADDÁM HUSZEIN terhére az alábbiakat rója Washington: az 1980-88 között Irán ellen vívott háborúban vegyi fegyvert vetett be, csakúgy mint az iraki kurd lakosság (Halabdzsa város) ellen, több ezer ember halálát okozva; katonai csapást rendelt el a dél-iraki síiták ellen; 1980-ban utasítást adott kurdok tömeges deportálására; 1990-ben elfoglalta Kuvaitot; az Iránnal vívott háború idején megszegte a hadifoglyokra vonatkozó Genfi Egyezményt.

UDAJ HUSZEIN, az elnök idősebb fia több ezer síitát végeztetett ki az 1991-es bászrai lázadás idején, hogy elfojtsa a politikai elégedetlenséget; ő irányította Kuvait lerohanásakor a sportkocsik és egyéb luxusjavak elrablását; szórakozásból részt vett iraki nők megerőszakolásában és megkínzásában; a labdarúgó-válogatott tagjait - vesztes mérkőzések után - testi fenyítésben részesítette.

KUSZAJ HUSSZEIN, a kisebbik fiú bűnlajstromának élén a bászrai felkelés elfojtása érdekében elrendelt tömeges kivégzések és kínzások állnak. A "börtöntisztogatási program" keretében önkényesen rendelte el foglyok kivégzését, így csinálva helyet új rabok számára.

MOHAMED HAMZA AL-ZUBAIDI korábbi miniszterelnök-helyettes, ragadványnevét (síita orgyilkos) a síita ellenzék 1991-es lázadásának leverésében játszott brutális szerepéért kapta. 1986-ban mint a Baasz Párt észak-iraki szervezetének titkára irányította kurdok kivégzését; részt vett Szaddám politikai ellenfeleinek megkínzásában és kivégzésében.

ALI HASSZÁN AL-MADZSID, becenevén Vegyi Ali az unokatestvére az iraki elnöknek. Ő rendelte el mérges gáz bevetését a kurdok felkelésének elfojtása érdekében. Kuvait megszállásakor ő lett a térség kormányzója, ebben a minőségben az ő felügyelete alatt zajlott kuvaiti polgári személyek deportálása, megerőszakolása, megkínzása és meggyilkolása. 1991-ben részt vett dél-iraki síiták lemészárlásában.

ABID HAMMÚD AL-TIKRITI, az "unokafivér" nem más, mint Szaddám személyi testőre. Neki azt róják fel, hogy részt vett az államfő politikai ellenlábasainak megkínzásában és kivégzésében.

IZZAT IBRAHIM AL-DÚRI, a Baasz Párt Forradalmi Parancsnoki Tanácsának alelnöke. Vezető tisztséget töltött be, amikor Irak szörnyű bűnöket követett el, köztük az anfali mészárlást, ahol több ezer kurd halt meg mérges gáz bevetése következtében. Részt vett Kuvait lerohanásában és a Genfi Egyezmény megsértésében.

HANI AL-LATIF TULFAH, a különleges biztonsági szervezet igazgatója; ő szervezte meg az iraki vegyi és biológiai arzenál elrejtését, kirívóan megsértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.

AZIZ SZÁLIH NUMÁN, az Irak által megszállt Kuvait második kormányzója, a Baasz Párt helyi parancsnoka. Szaddám iránti feltétlen hűségének és a kínzóeszközök mesteri alkalmazásának köszönhetően emelkedett alacsony beosztásból a vezetőség belső köréig. Kormányzósága négy hónapja alatt tömeges megerőszakolásokra, kínzásokra, gyilkosságokra és fosztogatásra adott utasítást Kuvait területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?