Az előválasztás haszna

Az előválasztási rendszer lényege, hogy a potenciális elnökjelöltek a választások előtt párton belül, egymással szemben is lemérik az erejüket, és az indul el, aki a legesélyesebbnek látszik. Néha ez a folyamat viszonylag sima, az idén például a demokratáknál elég jó eséllyel Hillary Clinton futhat be. Máskor azonban rengeteg jelölt gyűlik össze, és a végeredmény kiszámíthatatlan - ez zajlik most a republikánusoknál, ahol a média által kedvelt jelöltek mellett - mint amilyen Jeb Bush floridai kormányzó - egy rakás további jelölt is harcba száll a győzelemért, és egyikük végső győzelme sem kizárható. Előválasztási rendszerre azonban nem csak többségi rendszerekben lehet szükség, bár minél kevésbé arányos egy választási rendszer, annál inkább indokolt az előválasztás (ezért is beszélnek a lehetőségről mostanában annyit a magyarországi baloldalon). Arányos választási rendszerekben - mint amilyen a jelenlegi szlovákiai - is kialakulhat az igény valami hasonlóra. Itt van például az SDKÚ zuhanórepülése utáni jobboldal. 2012-ben a jobboldal nem csak azért szenvedett hatalmas vereséget, mert bukott kormánypártokról volt szó, és még csak nem is elsősorban a Gorilla-ügy miatt, hanem mert nem tudott alternatívát kínálni.  A jelek szerint ezzel - mármint az alternatíva felkínálásával - most is gondok lehetnek. Még ha a matek ki is adná egy jobboldali koalíció sziluettjét, akkor sem egyértelmű, hogy a jobbos szavazók kit szeretnének annak tagjaként, pláne vezetőjeként látni. Procházkának már most múltja és hitelességi deficitje van, Figeľ színtelen és nem vezéralkat, Bugár magyar, Matovič bohóc, Lipšicnek nincs ereje, Sulíknak szintén múltja van és nem túl integratív a hozzáállása… Ráadásul a pártok közötti viszony nem valami jó, és ezek a vezetők nem ismerik el egymást a jobboldal vezérének.  Nem gyakorlati alternatívaként, pusztán gondolatkísérletként ajánlom az előválasztás lehetőségét. Ha lenne ilyen, a jobboldali szavazók megmondhatnák, a fentiek közül - vagy akár a fentieken kívül - kinek kellene vezetnie az esetleges összefogást. (Nem, az nem elég, hogy „majd aki a legerősebb lesz“, mert a fenti urak pártjai ezt nem fogják csont nélkül elfogadni.) És utána a kijelölt személy elmondaná, ideális esetben kit látna a kormányban.  Majd a szavazók eldönthetnék, hogy szavaznak-e ennek az alternatívának a pártjaira vagy nem.  Ilyen előválasztás persze nem lesz, ezért aki a fenti pártokra szavaz majd, némileg zsákbamacskát választ; csak a választások után derül ki, hogy ki kivel akar igazán, és hogy ki kinek a vezetésével nem hajlandó. Ennek a helyzetnek a nyertese pedig elsősorban Robert Fico lehet.