Az „együtt nem” hagyománya

Mindezek széleskörű ismerete nélkül nehezen lehet megállítani a folyamatosan gyengülő közösségi kohéziónk (összetartozásunk) problémáját. Hol keresendőek a szlovákiai magyar politikai együttműködés hiányosságai? Miért nem képes megtalálni a MKP és a Híd a közös nevezőket? A társadalmon belüli együttműködés minősége a politikai térre is kihat, és fordítva. Az összefogás hagyománya generációnként formálódik, amely egy tanulás és útkeresés a közösségen belül. A hagyomány lényege az útmutatás, az értékátadás, az összekötés (de éppúgy elválasztás is), befelé és kifelé is egyaránt. A szlovákiai magyar politikatörténet nem bővelkedik nagy együttműködési hagyománnyal, ez pedig meglehetősen kihat a jelenünkre. Az a pár eset, amikor tényleg összefogott a politikai vezetésünk, inkább külső kényszerből következett be. Az Egyesült Magyar Pártig (1936) 16 éven át folyt a gáncsoskodás az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt között. Akadtak ugyan pozitív periódusok is (1929-es és 1935-ös közös választási listák), ám végül a budapesti kormányzat nyomásgyakorlása kellett az egységesüléshez (ezért kerülhetett Esterházy János és Jaross Andor is vezető pozíciókba). A szocialista évtizedek után visszatérve, a demokratikus keretekben feléledt a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet és ezzel együtt a politikai együttműködés is. A FMK (MPP), a MKDM és az Együttélés közötti összefogás azonban a két világháborús periódushoz hasonlóan, személyi és ideológiai ellentétek miatt feneklett meg. Ismét egy „jótékony“ külső hatás, a mečiarista időszak kényszerei terelték együvé az érdekelteket a Magyar Koalíció Pártja felé. Az egységes időszakot (1998-2009) követően, ismét kétosztatúvá vált a szlovákiai magyar pártpolitika, amely talán most bír a legmélyebb ellentétekkel. Az elmúlt években két belső (!) hatású esemény hozhatott volna változást: a 2011-es népszámlálás lehangoló eredményei és trendjei, valamint a 2013-ban háromoldalúan aláírt kisebbségi minimum. Míg előbbi inkább Damoklész kardjaként lebeg a Híd és az MKP (mindannyiunk) felett, amely nem váltotta ki a szintén gyenge hagyománnyal bíró önkritikát a pártjainkból. Addig a kisebbségi minimumnál már egy közös értékalapokon nyugvó (ki nem mondott) együttműködési keretrendszer formálódott volna, már ha mindkét párt komolyan venné a megvalósításhoz szükséges összefogást. Az együttműködést előremozdító külső hatásokra aligha számíthatunk (magyarellenes politikai intézkedésekre vagy Budapest beavatkozása), a belső kezdeményezéseinket és kényszereinket kellene ez irányába terelni. A szlovákiai magyar közösség ingerküszöbe ingadozó, ám a társadalmi és politikai aktivitása meglehetősen alacsony – e téren csakis rendszeres és átütő, helyi és országos kampányokkal lehet eredményt elérni. Meg kell ismertetni önmagunkat, felismerni a lehetőségeinket és elsajátítani az érdekérvényesítés hatékony módszereit, pártjainknak és a mindennapok emberének is. Az együttműködés hagyománya csak így alakulhat, fejlődhet és válhat a közösségünk hasznára. A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője