Az egyház küldetése

A választásokhoz közeledve azt tapasztalhatjuk, hogy a pártok különböző eszközökkel igyekszenek elnyerni a választók szimpátiáját. Sajnos, nem mindegyik párt tartja meg a tisztességes verseny szabályait, és hangzatos ígéretekkel gyakran próbálják megtéveszteni a polgárokat. Az Új Szó hasábjain Tóth Mihály úr azt állítja, hogy az egyház jogtalanul beavatkozik a politikába, a választási kampányba, s példaként hozza fel Sokol érsek templomokban terjesztett röpiratát. A cikkből kitűnik, hogy írója szerint a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalás nem tartozik az egyház feladatai közé. Tóth Mihály úr talán azokat a „régi szép időket” sírja viszsza, amikor az egyház valóban nem nyilatkozhatott meg a társadalmat érintő közügyekben, mert a kommunista diktatúra igyekezett beszorítani a templom falai közé? Sokan ma is ezt szeretnék elérni, s gyűlölködve támadják az egyházat, ha az megnyilvánul a hivőket érintő társadalmi kérdésekben is. Egyesek ma is szívesen elhallgattatnák az „egyház hangját”. Szomorú példáját láttuk ennek a választások előtt Magyarországon, ahol a régi ávós módszerekhez hasonlóan a templomokban rögzítették a papok beszédeit az úgynevezett szocialista egyetemisták, így próbálták megfélemlíteni a papokat és híveket. Az egyház küldetése azonban nemcsak a templomokba szól. Ezt a küldetést az egyház nemcsak azzal teljesíti, hogy kiszolgáltatja a szentségeket – miséket végez, esket, keresztel –, hanem tanítói feladatát is végzi. Ez a tanítói feladat pedig a hit és erkölcs dolgaiban való útmutatást is jelenti. Egyebek között az is az egyház küldetéséhez tartozik, hogy rámutasson az erkölcsi jó és rossz közti különbségre, s felhívja a keresztény hivő figyelmét arra, hogy mindig a keresztény erkölcsi értékrend alapján döntsön. Ez a döntés különösen fontos éppen a választások esetében, amikor nem mindegy, hogy kiknek a kezébe helyezzük az ország sorsát. Keresztény ember nem bízhatja olyanokra a társadalom irányítását, akik programjukban vagy tetteikben a keresztény erkölccsel szembehelyezkednek, hiszen azok bizonyosan nem képviselik majd a keresztény értékeket. A püspöki kar körlevele egyébként tartózkodik attól, hogy megnevezze az említett pártokat vagy akár közvetetten utaljon rájuk. Sokol érsek sem írja le üzenetében egyetlen párt nevét, így a Tóth Mihály által említett Kereszténydemokrata Mozgalmét sem. Sőt leszögezi: nem adhatunk választ arra a kérdésre, kit kell választanunk. Arra azonban valóban figyelmeztet, hogy a keresztények szavazataiért sokszor ateista, liberális vagy kommunista pártok versengenek, akik nem fogják képviselni a keresztény hagyományokat. Úgy gondolom, a keresztény embernek is joga, hogy olyanokat válasszon, akik az ő érdekeit és a keresztény értékeket képviselik. Mint ahogy erre kétségtelenül joga van a nem hivőknek vagy a nem keresztényeknek is. Tóth Mihály úr feleslegesen kárhoztatja a papok által gyakoroltatott egyházi fegyelmet, hiszen az egyház nem a bolsevik pártfegyelem alapján működik, tagjai nem egy diktatórikus, az emberi szabadságot semmibe vevő hatalomnak, hanem Isten akaratának engedelmeskednek. Az öntudatos keresztények elsősorban lelkiismeretük szavára hallgatva döntenek, s az egyház útmutatásait megszívlelve elutasítják mindazt, ami a kereszténységgel ellenkezik.

Karaffa János római katolikus plébános, Baka