Az ártatlanság diszkrét bája

 

E „kifelé történő menekülés” pedig a szíriai válsággal kapcsolatban hozhatja a leglátványosabb eredményt: az elnök már többször jelezte: ha bebizonyosodik, hogy Aszad csapatai alkalmaztak vegyi fegyvert, azzal a szíriai elnök átlépte a vörös vonalat, és az USA minden eszközt – a diplomáciától kezdve a katonai erőig – bevet ellene. Érdekes folyamatok zajlanak az USA-ban, a republikánus és a demokrata tábor olyan agresszívan támadja egymást, mintha az elnökválasztási kampány finisében járnánk, nem pedig utána. Az indulatos légkörben pedig nagyon nehéz reálisan felmérni, mire lehet az elkövetkezőkben számítani. Obama bírálói eddig főként azzal érveltek, hogy elvesztette a költségvetési háborút – már-már a hadsereg is nemzetbiztonságot veszélyeztető kurtításokra kényszerül –, és a fegyvertartás szigorítása terén sem áll nyerésre. Ezek után jött az elmúlt hét: a legtöbb elemzés szerint Obama elnökségének legrosszabb hetét élte át. Három botránnyal kellett szembesülnie, ráadásul demokrata kommentátorok is úgy látják, hogy a Fehér Ház mindegyikre késve reagál és rosszul kommunikálja az ügyeket. Ezek után a svédcsavar: minden várakozással ellentétben a CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése azt mutatta, hogy a rendkívül kényes botrányok nem rendítették meg Obama országos támogatottságát, ugyanakkor az amerikaiak nagyon komolyan veszik azokat. Kiderült, hogy az adóhivatalnál (IRS) fokozott ellenőrzésnek vetettek alá számos, adókedvezményért folyamodó konzervatív, a Tea Partyhoz közeli csoportot. Aztán az államtitkok kiszivárogtatása után nyomozó szövetségi ügynökök lehallgatták az AP hírügynökség több munkatársát. A kongresszusban és a médiában pedig ismét terítékre került a bengázi amerikai képviselet elleni 2012. szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos kormányzati kommunikáció, miután a közvélemény megismerhette az azzal kapcsolatos belső levelezést. Bengáziban az amerikai nagykövet és három másik amerikai állampolgár halt meg, ezért nem véletlen, hogy ez utóbbi kapcsán a legrosszabb a kormányzat teljesítményének megítélése. Summa summarum: az elnökkel rokonszenvezők aránya mégsem esett 50 százalék alá, amit nehezen lehet megmagyarázni. Egy másik felmérés szerint az elnök támogatóinak és ellenzőinek tábora egyaránt 49 százalékon áll, s ez is nagy sikernek számít, hiszen a döntő többség nem csak komolyan veszi, hanem el is ítéli mind az adóhivatali eljárást, mind a sajtó- és szólásszabadság megsértésének tartott AP-lehallgatásokat. Beszűkíti az elnök mozgásterét, hogy az említett ügyekben újabb és újabb kongresszusi bizottságok vizsgálódnak, az adóhivatalnál pedig az FBI is nyomoz. Obama szerencséje: egyik esetben sem merült fel a Fehér Ház érintettsége. Obama pechje: mindig csak utólag értesül a dolgokról, ami nem elnöki erény. Egy republikánus szenátor máris a Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült Richard Nixonhoz hasonlította őt, mondván: a csúcson kezdődik a rothadás. Nixon anno politikai eszközként tekintett a mostani botrányok középpontjában álló adóhivatalra, bár Nixonnal ellentétben semmi nem utal arra, hogy Obama személyesen utasította volna bármire is az IRS-t. A felmérések tehát ezt a kettősséget tükrözhetik: Obama ártatlan, de elnökként mégis ő a felelős.