Atyai felelősség

Ötéves forma, barna bőrű kisfiú szedegeti a csikkeket a buszállomás flaszterén. Este nyolc múlt, a távolsági buszok zöme már útba ejtette a poros kisvárost, a sofőrök már kimorogták magukat amiatt, hogy néhány leszálló kedvéért kellett beevickélniük ide, ahonnan senki nem utazik sehová. A gyereken piszkos alsónadrág, lábán a kelleténél néhány számmal nagyobb szandál, kezében papírzacskó, abba gyűjti nagy szakértelemmel a csikkeket. A félig elszívott cigarettákat nadrágzsebébe rakja, és miután végez a megállókban, a váróterem melletti hatalmas kuka felé feszi az irányt. Bemászik a csaknem üres szeméttárolóba, és kezdi kidobálni a csikkeket. Páran ácsorognak a környéken, senki nem szól, de minden szem a kukára szegeződik. A keresgélésnek megvan a jutalma, egy félig elfogyasztott üdítő is előkerül, a fiúcska leül a porba és elégedetten cumizza a flakont.

Mióta lézenghet itt? Nem keresi senki odahaza? Hol vannak a szülei? Kérdezgetik az emberek egymástól a szemükkel, egy falusi bácsi dühösen rázza fejét, aztán az egyik padról feltápászkodik egy fiatalember, és odakiált valamit a fiúnak. Á, szóval neki dolgozik! Ő fogja szépen szétbontogatni a csikkeket, összekaparni a dohányt és cigarettát sodorni belőle. Valamiért megkönnyebbülnek az emberek, bizonyára mindenki azt hitte, a kissrác magának gyűjtöget. Amikor pedig a férfi kiszedi a duzzogó gyerek zsebéből a legszebb darabokat, és azokat is a többihez dobja, az elégedettség végképp győz a szánalom fölött. Lám, ilyen egy rendes, felelősségteljes apa. Nem hagyja bagózni a kicsit.