Ártatlan véletlen?

Rozsnyón, a Kossuth-szobor újraavatása előtt a protokoll rendje szerint bemutatták a vendégeket, akiket a lelkes közönség tapssal köszöntött. Csak egyvalaki maradt ki a hosszú névsorból. Történetesen a szintén jelen levő felvidéki református püspök, dr. Erdélyi Géza. Tekinthetnénk ezt a bakit ártatlan véletlennek is, és semmiképpen nem vetemednénk arra, hogy spekulatív összefüggéseket keressünk a radikálisnak bélyegzett, ám szintén református püspöknek, Tőkés Lászlónak a diszkriminációja és Erdélyi Géza mellőzése között, ha nem tudnánk azt, hogy az MKP egyes vezetőinek és a református püspöknek a viszonya nem felhőtlen. Ez vélhetően abban gyökerezik, hogy a püspök úr Brüsszelben, az Európai Parlament szervezte egyik meghallgatáson olyan dolgokat mondott el – tételesen a Szlovákiában működő vagy nem működő kárpótlási viszonyokról –, amelyek kényelmetlenné váltak a miniszterelnök-helyettesnek. Aki a Szlovákiában élő magyarsággal kapcsolatban egyebek között ezt is elhallgatta, ezért is maradtak ki ezek a gondok a Szlovákiát értékelő országjelentésekből. Az utóbbi időben egyre több riadt szöveget olvashatunk a magyarság radikálisainak tevékenységéből fakadó megoszthatóságról. A magyar egység féltői viszont hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az értelmező szótár szerint a radikalizmus nem felforgató és megosztó tevékenységet jelent, hanem a polgárság leghaladóbb állásfoglalását. Ebben az értelemben, de más összefüggésekben is szánalmasnak és kicsinyesnek tartom azt, ha a hatalom úgy reagál egy-egy másként gondolkodni merő megnyilvánulásra, hogy megalázza, ellehetetleníti őt. A Felvidéken több mint száz-ezer magyar református él, s hála Istennek, van püspökünk. Ha elvennék tőlünk, talán épp Kossuth radikalizmusából táplálkozva tudnánk, mit kell tenni azért, hogy ne maradjunk magyar püspök nélkül.