Amerikai erőfeszítések a közel-keleti békéért

George Bush amerikai elnök ma kezdődő közel-keleti látogatása a térség megbékéltetésére tett amerikai erőfeszítések sorába illeszkedik.

A Camp David és Annapolis között eltelt 30 évet számos dátum és szimbolikus név, több tucatnyi amerikai külügyminiszteri és különleges megbízotti látogatás szegélyezte.

Az első izraeli–arab békemegállapodást a Maryland állambeli Camp David-i amerikai elnöki rezidencián tárgyalta meg 1978-ban Anvar el-Szadat egyiptomi elnök és Menáhem Begin izraeli kormányfő. A megállapodás, amely elvezetett az 1979 márciusában Washingtonban megkötött izraeli–egyiptomi békeszerződéshez, annak a Jimmy Carter elnöknek volt a nagy külpolitikai sikere, akit az amerikaiak mintegy 20 hónappal később eltávolítottak a Fehér Házból.

Igaz, évekkel korábban már Henry Kissinger külügyminiszter felavatta a híres „kis lépések diplomáciáját” az 1973-as izraeli–arab konfliktus idején megvalósított ingadiplomáciával.

Ronald Reagan elnök 1988 decemberében szánta rá magát arra, hogy párbeszédet kezdjen a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ), miután annak vezetője, Jasszer Arafat elfogadta az amerikai követeléseket: elismerte Izraelnek a létezéshez való jogát, és lemondott a terrorizmusról. Az idősebb George Bush, aki 1989 elején lépett hivatalba, külügyminiszterének, James Bakernek a segítségével közvetlen kommunikációs csatornákat épített ki Izraellel és az arab országokkal, és ez a folyamat elvezetett az első nemzetközi Közel-Kelet-konferenciához, amelyet 1991-ben Madridban tartottak. Ez a tanácskozás megnyitotta a kaput a PFSZ-szel való tárgyalásokhoz, amelyet akkoriban még terrorista szervezetnek tartottak.

1993 szeptemberében az új elnök, Bill Clinton „nagyot dobott” a Jichák Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat közötti, fehér házi történelmi kézfogással, amely a palesztin autonómia kinyilvánítását jelentette. Ugyanezzel a lendülettel az amerikaiaknak sikerült tető alá hozni Husszein jordániai király és a zsidó állam közötti békét 1994 októberében. Ez a lendület azonban nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy Izrael és Szíria között is megállapodás szülessen.

Clinton, aki nyolc izraeli–palesztin csúcsot szervezett, köztük a Camp David II-t, 2000 végén egy béketervet javasolt, amely az egyiptomi Tabában folytatott tárgyalások alapja lett. A tárgyalások, amelyekben az ifjabb George Bush vezette új amerikai kormányzat nem vett közvetlenül részt, nem hoztak semmilyen megállapodást.

2002-ben ifjabb George Bush felvetette a két, egymás mellett békében élő állam gondolatát, de Jasszer Arafat nélkül. Egy év múlva a jordániai Akabában meghirdette a közel-keleti közvetítő „kvartett” (az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ) által kidolgozott „útitervet”.

Bush elnök másodszor tesz körutat a Közel-Keleten az izraeli–palesztin konfliktus rendezésének szándékával. A látogatás az izraeli–palesztin tárgyalásokat újra elindító annapolisi békekonferencia eredménye. Célja, hogy Izrael és a palesztinok még 2008 vége előtt eljussanak egy béke-megállapodásig.