Alsóházi közérzet

Tudatalattimban olyan pártként „raktározódott el” a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, mint amilyennek még hosszú ideig nem kell tartania a hirtelen irányváltástól. Tévedésemre Roman Hofbauer esete ébresztett rá. Elképzelni se tudtam, hogy adódhat fordulat, amelynek hatására lépést vált a Mečiar vezényelte menetelésben. És most tessék: R. H. kilépett a pártból, képviselőként pedig átül a függetlenek közé. Elhatározásának oka: neve nemhogy a HZDS jelöltlistájának „alsóházába” került, hanem még ott se szerepel. Ha megsértődése elszigetelt eset lenne, szót se érdemelne. Csak annyit jelezne, hogy a HZDS-ben még csak 12 éve nyírják a pártszékház körüli pázsitot.

De az eset nem elszigetelt; a jelöltlisták kidolgozásának heteiben nem volt az országban jelentős párt, amelyben ne sértődtek volna meg az alsóháziak, vagy akik még oda se jutottak be. Nem jelentős azoknak a miniszter- vagy képviselőviselt közéletieknek a hányada, akik különösebb megrázkódtatás nélkül élik meg, ha nevük nem kerül rá a biztos befutók listájára. Kevesen vannak, akik – vagy mert a szellemi arisztokráciához tartoznak, vagy mert akkora vagyonra tettek szert, hogy közömbösek lehetnek a honatyaságból eredő előnyök iránt – nem érzik megalázónak, ha kihagyják őket a buliból. Mellőzése esetén a képviselőséget már megéltek jelentős része vagy azért kerül infarktusközeli állapotba, mert korábban közömbös volt az anyagi javak megszerzése iránt, vagy mert korántsem volt közömbös. Hofbauerről a politikai kultúra balkáni stílusú művelése kapcsán sok minden elmondható, de az hírlik róla, hogy a vagyonszerzési lehetőségek kiaknázásában pártjában a puritánok közé tartozott. Tételezzük fel, hogy R. H. vagyonszerzési puritánsága készpénznek vehető, és tegyük fel a kérdést: jövőjét illetően van-e oka idegeskedésre. Egyértelmű választ kapunk, ha szemügyre vesszük a nyugdíj maximális összegét, amennyiből a jövőben élnie kellene. Az átmenet időszakában zömében kipróbálatlan politikai elit került az ország élére. Egy-egy parlamenti ciklusban a be nem vált politikusokat minden pártban újakkal kellene felváltani. Ehhez képest az a helyzet, hogy több mint egy évtizede minden pártban ugyanazok a főszereplők. A leváltott tehetségtelent ma már nem lehet elküldeni nagykövetnek vagy szakszervezeti vezetőnek. Az a legrosszabb, hogy

a bukottak közül senki egy könnycseppet se érdemel.