Álmodika magyar

Összejöttek a fiatalok. A hiányzó láncszemek. Akik nincsenek fölkészülve a hatalomátvételre. Úgy tűnik, mégis van egy generáció, amely képes együtt gondolkodni, egyeztetni, felvázolni a szórvány-magyar-lét valós és virtuális problémáit. Találkoztak a fiatalok. Derék legények, remek leányok. Tisztes foglalkozások és titkos álmok már talán felnőtt képviselői. Akik soha nem elégedettek, de valahogy nem is ők azok „a mások”, akik változtatnak a dolgokon. A peremmagyarság színes szélesvásznú filmjében nem ők a főszereplők. Ebben a filmben szimpatikus, időnként ellenszenves emberek nézik szép, helyi magyar köldöküket és nagyon elégedettek, hogy szép, helyi és magyar. A magyarokat perememberekké tevő város még színesebb és még szélesvásznúbb filmjében vannak rockerek és melósok, kispolgárok és entellektüelek és más szellemi, társadalmi rétegek, s vannak a magyarok. Mondani sem kell a rockerek, melósok, kispolgárok és entellektüelek között is vannak magyarok, de szlovákok is, ám a magyarok között nincsenek szlovákok, bár talán ez se biztos. Ahá, gettó! – csap homlokára a higgadt külső szemlélő. Valamelyest igen, hiszen a főállású magyar magyar rendezvényekre jár, de csak akkor, ha a főállású magyar szervezetek rendezik. Ha szlovák csoportosulás hoz el kitűnő magyarországi produkciót, akkor azt ignorálni illik. Egyáltalán a szlovák kultúra rendezvényei nem tartoznak az igazán látogatandó események közé. A tömegkultúra persze kivétel, de az ízlésficam büszke kozmopolitizmusa semmilyen nem hiú reményekre nem ad okot. Bizony a lévai magyarság vagy szlovák, vagy magyar rendezvényekre jár, nincsen szimbiózis, a vagy-vagy kemény parancsa érvényesül. Nem ismerjük egymást, nincsenek átjárások, pedig a helyi magyar kultúra legjobb pillanataiban is csak ismétli évtizedekkel ezelőtti önmagát. Alig látni szemléletbeli változást, nyitást. De most itt vannak a fiatalok, együtt vannak. Egy születésnap az ürügy, de egészen biztosan koncepciókkal jöttek. Mindenki ért valamihez, beavatja a többit, ha kell, még szervezkedni is fognak, leváltják a haladás kerékkötőit, és az européer kultúrpuccs fölszabadította területeken valóban egymás mellett élhet majd elődeink emléke előtt tisztelettel adózó helyi érték és a lelkesítően, tapinthatóan provokáló, valóban kortárs művészet. Ezek a fiatalok majd megmutatják. Lehet, az öregek már várják is az épkézláb ötleteket és az azokat megvalósítani képes ötletes épkézlábakat is. A bezárkózásnak vége, a fiatal először fiatal lesz, aztán valamihez értő személy, valamit tudó szakember, s csak azután magyar vagy szlovák. Peremhelyzet helyett központi szerepe lesz a magyarul tudóknak, akik ismerik a helytörténetet, a szlovák–magyar évszázadokat, a magyar és a világtörténelmet, s olvasnak, kommunikálnak mindkét nyelven, sőt alkotni is képesek, de nem kell hűségnyilatkozatot tenni egyik oldalnak sem, sőt az oldalakat egy ilyen valahai peremmagyar teszi majd termékeny, féktelen gazdagságú televénnyé. A fiatalok terveket szőnek, változtatnak, szövetkeznek. A lévai fiatalok. Találkoztak. Itt. Selmecbányán. Egy születésnap ürügyén. Mindent megbeszéltek. Sokan voltak. Majd hazamentek. Lévára. Ahol ennyien még soha nem jöttek össze. Ennyien, együtt, még soha nem álmodoztak. Tenni sem tettek együtt semmi nagyot. Együtt még kicsit sem. Még Selmecbányára is külön-külön utaztak.