AL-AHRÁM

Az egyiptomi külügyminiszter szerint az Egyesült Államok megígérte: egyetlen arab ország sem lesz célpontja a szeptember 11-i terrortámadások amerikai megtorlásának. A kairói lapnak nyilatkozó Ahmed Máher elmondta: „Washington Oszama bin Ladenre koncentrál, erre nézve biztosítékokat kaptunk.

Az egyiptomi külügyminiszter szerint az Egyesült Államok megígérte: egyetlen arab ország sem lesz célpontja a szeptember 11-i terrortámadások amerikai megtorlásának. A kairói lapnak nyilatkozó Ahmed Máher elmondta: „Washington Oszama bin Ladenre koncentrál, erre nézve biztosítékokat kaptunk. Nem terveznek csapást mérni egy térségbeli országra sem.” A lap tudósítói Washingtonban kérdezték a minisztert, azután, hogy az amerikai illetékesekkel tárgyalt. Amikor Irakról faggatták, azt mondta: maguk az amerikai illetékesek leszögezték, hogy semmilyen bizonyíték nincs Bagdad szerepvállalására a merényletekben. Ami Egyiptom szerepét illeti a terrorizmus elleni fellépésben, a külügyminiszter kijelentette, hogy hazája részese ennek a küzdelemnek, de nem fog részt venni katonai értelemben vett hadjáratban. „Minden fél a maga módján járul hozzá a terrorizmus elleni harchoz, és nekünk hatalmas mennyiségű információ áll rendelkezésünkre azokról a terroristákról, akik Egyiptomban tevékenykedtek”– mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?