Akiknek nem ingük

„A helyzet további alakulását nem lehet megjósolni” – harsogta a hangosbeszélő Várjeszenő községben, és nekem – bár csak a tévén keresztül hallottam – ettől az egy mondattól is borsózott a hátam.

Nem is kellett volna megmutatniuk a méretes repedéseket a házfalakon, a ledőlt kéményeket és a rettegő embereket. Földrengés volt a Szobránci járásban, tőlem alig száz kilométernyire. Hogy ez a távolság kicsi vagy nagy, döntse el ki-ki maga, a kassai katasztófaelhárítók számára bizonyára hatalmas, mivel a 4,2-es erősségű rengések másnapján a tűzoltók, a mentők, a rendőrség és a kerületi hivatal illetékesei egy sajtótájékoztatón szórakoztató kis komputeranimáció segítségével ismertették a másnapi átfogó, országos mentési gyakorlat haditervét.

Az idabukóci tónál tegnap 330 ember gyakorolta az evakuálási és mentési munkálatokat. Két nappal a földrengést követően. Akár jó időzítésnek is tűnhet, ha nem kellene hozzátennem, hogy azon a sajtótájékoztatón egyetlen szó sem esett a földrengésről. Messzi vidék, távoli járás, nem a mi dolgunk, fordítottam le magamnak az illetékesek semmitmondását.

Emlékszem, 2001-ben szeptember 13-án rendeztek hasonló mentési modellhelyzetet Kassán, az emberek sápadtan suttogtak a villamoson a New York-i tragédiáról, mire megszólaltak a szirénák, és kisebb pánik tört ki a járműben.

Nem nyugodott bennem a kisördög, és a vicces animáció megtekintése után feltettem a kérdést: mi lenne, ha az összevont mentési gyakorlatozás idején valahol – ne adj’ isten! – valódi katasztrófa történne? Ott tudna-e teremni a belügyminisztérium egyetlen helikoptere? Vagy ki tudnának-e szállni a speciális rohammentők nyomkereső kutyákkal?

Öt másodpercig döbbent csend honolt a teremben, ilyen „profán-bután” kérdésre nem számítottak az illetékesek. Aztán a kerületi tűzoltóparancsnok valami olyasmit hebegett, hogy igen, természetesen, hiszen nem minden egység vesz részt a bukóci gyakorlaton, maradnak néhányan a bázisokon is. Huh! Nagy kő esett le a szívemről!