A védekezés leghathatósabb módszere(?)

Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Kövesdi Károlynak e lapban 2009. július 24-én Numerus Clausus Robertus címmel megjelent glosszájára. Természetesen egyetértve a megbotránkozásával amiatt, hogy egy pozsonyi házkezelő azért vert-rugdalt meg egy magyar munkást, mert munkája nyomán az ő lakásába is szállt a por, no meg a magyar nótázás dallama is. „Anyázás, hülyemagyarozás után pofonok, rúgások” – írja a szerző. S a rendőrség még rátesz az ügyre egy lapáttal: arról próbálja meggyőzni a feljelentést tevő munkást, hogy a magyargyalázásnak minősülő szavakat hagyják ki a feljelentésből.

Ha ez volna az első ilyen eset, akkor is el kellene verni a port az ilyen személyen, s azon is, aki a tényeket hamisítja meg, illetve erre akar valakit rávenni. Ha hivatalos személy teszi ezt, akkor ezt másképp nem lehet minősíteni, csak így: közönséges... (elnézést kérek a kedves olvasótól, de jogilag nem minősítem az esetet, mert nem vagyok jogász, a miniszterek vagyonát pedig becsületsértési kártérítés fizetésével nem szeretném gyarapítani). Ez azonban már a sokadik ilyen eset, s ideje, hogy az illetékesek véget vessenek a hasonlók terjedésének. Csakhogy... Csakhogy kik azok az „illetékesek”? Mert nézzük csak meg az esetek leltárában a hasonlókat! Talán teljességre nem is kell törekednünk, csak a fontosabbakat vegyük szemügyre! Elsőnek pl. Malina Hedvig megverésének ügyét! Róla talán nem is a rendőrség, hanem a miniszterelnök meg a belügyminiszter „derítette ki” (tehát két igazán illetékes), hogy nem is verték meg, hanem nyilván ő verte meg saját magát. Igaz, ami igaz: kellemetlen politikai ügy lett volna, ha megtudja a világ, hogy szlovák suhancok megvertek egy magyar diáklányt csak azért, mert magyarul beszélt az utcán valakivel mobiltelefonon. Így csak „lezáratlan ügy” lett belőle, s az „illetékesek” úgy belekeveredtek, hogy talán az egész szlovákiai magyarság, sőt még a jobb érzésű szlovákok is kíváncsian várják, hogyan kerülnek ki ebből. S nemcsak a sértettnek, hanem derék, elfogulatlan ügyvédjének is sok sikert kívánnak.

A másik jelentősebb ügy meg a hírhedtté vált dunaszerdahelyi futballmérkőzés esete. Erről szerencsére több felvétel is készült, mégsem tudják lezárni az ügyet, mert az „illetékes” szlovák szervek szerint minden annak rendje-módja szerint történt, tehát nem magyarverés volt, hanem csak a rendzavarókat bántalmazták a szlovák rendfenntartó szervek. Ezt az ő rendőrségi felvételük is bizonyítja. (Ezt azonban rajtuk kívül senki nem látta, mert az ő felvételüket – bár ígérték – a mai napig nem mutatták be bizonyítékként.) Érdekes ugyan, hogy más felvételek nem ezt bizonyítják, de az őket nem zavarja. S igaz, ami igaz: Szlovákia jó hírét az ügynek ilyen lezáratlansága sem fokozza, de egy lezáratlan kérdés számukra kevésbé kellemetlen, mint az elvesztett ügy.

S most itt van ez az újabb megbotránkoztató eset... A szerecsenmosdatásra tett próbálkozásokról már értesültünk. Kíváncsian várjuk, hogyan sikerül ezúttal tisztára mosnia Szlovákiának – s a mosdatással próbálkozó „illetékeseknek” is – a jó hírét.

S a fentebb vizsgált (meg a nem vizsgált) esetekből csak egyetlenegy következtetés vonható le: senkinek az igaza vagy joga nem fontos, ha ennek megvédése Szlovákia jó hírére árnyékot vet. Arra nem gondolnak ezek a jóhír-védelmezők, hogy éppen ezzel ők maguk rontják Szlovákia jó hírét. Hiszen ezzel az ország jogállamiságát veszélyeztetik. S tulajdonképpen nem is Szlovákia jó hírét, hanem a maguk hatalmi helyzetét védik.

Most pedig nézzünk önmagunkba, s ismerjük el: könynyelműek vagyunk mi, magyarok is. Megbotránkozunk, esetleg zúgolódunk az ilyen esetek miatt, de nem tanulunk belőle semmit. Márpedig ismerve a politikai ellenfél módszereit, egy tapasztalatot leszűrhettünk volna ezekből az esetekből, s kialakíthattunk volna már egy hathatós védekezési módszert. Sőt három fokozatát is alkalmazhatnánk ennek. Íme:

1. Ha jogtalanul és igazságtalanul bántanak bennünket mint magyarokat, ne hallgassunk, hanem kiabáljunk, hogy meghallja ez a nagyothalló és a kisebbségi gondokat magáról szívesen lerázó Európai Unió!

2. Ha ez kevés, akkor ordítsunk, hogy panaszunkat meghallja egész Európa!

3. Ha még ez is kevés, üvöltsünk, hogy felfigyeljen ránk és ügyünkre az egész világ!

Megjegyzés: a javasolt tevékenységet pillanatnyilag még semmilyen szlovákiai törvény nem tiltja.

Jakab István