Franciaország és Németország, mint az Európai Unió két vezető országa, az euroválasztáson szép kis pofont kapott a választóktól. Macron és Scholz, az ukrajnai háború legfőbb támogatói számára ez annak a lakossági trendnek az ékes bizonyítéka, mely már régóta megfigyelhető e két politikus országában, s mely felett nem lehet szemet hunyni. A polgárok és a politikusok között tátongó szakadék ismét szélesedett. A liberális-progresszív irányba kilengő inga nem billent vissza a helyére Európában. Előreláthatóan a másik irányba lódult. Ez az inga működési elve. A nacionalista és populista pártok térnyerése válaszreakció nemcsak a háborúval kapcsolatos európai irányvonalra, hanem a zöldpolitika és a migráció kérdésére is.
Túl nagy a szakadék
A progresszívek szlovákiai eredménye túl szoros ahhoz, hogy végzetes győzelemnek tekinthessük. A PS és a Smer közötti kevesebb mint 50 ezer szavazatnyi különbség azt mutatja, hogy most nincs idő erőfitogtatásra és erős szavakra. Megosztott társadalmunknak, a megosztott lakossági csoportoknak meg kell tanulniuk együtt élni. A mostani választáson a polgárok benyújtották a számlát azoknak, akiknek köszönhetően Szlovákia ma oly sivár gazdasági, szociális és védelmi helyzetben van. Igor Matovič mozgalmának, Naď demokratáinak és a Gröhling-féle SAS-nak a kudarca a bizonyíték arra, hogy a választóknak van emlékezetük. Hogy vannak még régi sebek, amelyek még mindig nem gyógyultak be a Matovičés Heger-kormányok bohóckodásai után.
Szlovákia elutasította a politikai hangoskodókat és bajkeverőket. Ebből nem csak a politikusok tanulhatnának. A forradalmak és forradalmárok a végén mindig felzabálják saját magukat. Ezt végre az újságíróknak is meg kellene érteniük. Ha továbbra is valamilyen megváltóért kiáltanak, a végén nem lesz, aki megmentse őket. Mint azt a bohócot, aki a cirkuszi sátor előtt sikoltozott: „Tűz van!” Senki sem oltotta el. A járókelők tudták, hogy ki kiabál.
Mindannyiunknak mérlegelnünk és gondolkodnunk kellene az olyan nagy szavak és kifejezések használata előtt, mint a demokrácia veszélyeztetése és Szlovákia orbánizálása. Mikuláš Dzurindáról egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy rokonszenvezik a jelenlegi kormánnyal, és mégis a Standard című napilapnak adott interjújában éppen ő minősítette a fentebb említett kifejezéseket „baloldali-progresszív narratívának, amelyek nemcsak valótlanok, hanem kontraproduktívak is”.
Hasonlóképpen egy másik politikai matador, Ivan Šimko is elismeri, hogy bár neki egészen más elképzelése van Szlovákiáról, mint Robert Ficónak, abban egyetért vele, hogy egy demokratikus államban szükség van arra, hogy szavazatokat nyerjünk a választópolgároktól a politikai elképzeléseink megvalósításához. Meg kell győzni az itt élő embereket. Šimko szerint „ha valami igazán káros mindannyiunk számára, akkor az az, amit Ferenc pápa megosztó-feldaraboló kultúrának nevez. Mert ez valójában egy antikultúra, amely azt akarja, hogy aki nem illik hozzánk, az ne zavarjon minket. A politikában nem kell egymásnak szerelmet vallani, de jó lenne, ha legalább emberként tisztelnénk egymást.”
Az európai parlamenti választás eredménye alkalmat ad arra, hogy kiderítsük, mennyire érettek Šimko szavai. Mennyire vagyunk érettek mi magunk, sőt egész Európa.
Európának arra van szüksége, hogy mélyebbé váljon a kapcsolat a politikai elitekkel, és mostantól már nem az évek során igen csak elmélyült szakadékot kellene még tovább nagyobbítani...
A szerző a Plus 7 dní munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.