A törvényhozó polgár

Azaz ennyi alkalommal vették a fáradságot az állampolgárok, hogy az őket nyomasztó problémákra a kocsmai asztalcsapkodáson túl is megoldást próbáljanak keresni. 147 petíció – nem túl sok, legfeljebb ha ehhez hozzávesszük még a helyi és regionális szintű petíciókat, melyekről jellegüknél fogva nem készül statisztika, de azt mutatja, az emberek egy csoportjában kétségkívül megvan az igyekezet, hogy a nem kívánatos helyzetre hivatalos úton keressen orvoslást. Valószínűleg rájuk szeretne építeni az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek legújabb javaslata. Matovičék azt javasolják, hogy az állampolgárok közvetlenül terjeszthessenek be törvényjavaslatot a parlamentbe, azaz ha 15 000 állampolgár aláírná a benyújtandó törvényjavaslatot, akkor azzal a parlamentnek foglalkoznia kellene. Az állampolgárok így (majdnem) azonos szintre „emelkednének” a parlamenti képviselőkkel, akik jelenleg a kormány és a parlamenti bizottságok mellett törvénytervezeteket vagy törvénymódosító javaslatokat nyújthatnak be. 

Az Egyszerűek a demokrácia erősödését, a közügyek iránti érdeklődésüket elvesztő állampolgárok aktivizálódását remélik a javaslattól. Az ötlet kicsit olyan, mint Matovičék szinte összes törvényjavaslata, alapjában véve nem lenne rossz, csak… Egyrészt kérdés, hogy az állampolgárok ezt akarják-e, ahelyett, hogy a kiskertben szorgoskodnának, vagy horgásznának a meleg tavaszi napokon. A hazai politikai életben vannak hasonló, látszólag a közvetlen demokráciát erősíteni kívánó tendenciák. Legutóbb Daniel Lipšic független képviselő állt elő azzal, hogy a nép közvetlenül választhatná a főügyészt, ami valószínűleg a közvetlen demokrácia teljes félreértelmezése, a lakosság nagy részének ugyanis fogalma sincs a főügyészi munka jellegéről, illetve az erre a pozícióra szóba jöhető pár jelölt alkalmasságáról, arról nem is beszélve, hogy ezzel tovább emelkedne a választások száma. Kérdéses tehát, hogy ezeket a trendeket mennyire kell erőltetni.  Másrészt kétségeink lehetnek az így megszülető törvényjavaslatok minőségét illetően. Míg a kormánynak és a parlamentnek komoly (adóinkból) fizetett apparátusa van a törvényalkotásra, az állampolgárok szabadidejükben, kvázi a „térdükön írnák meg” ezeket a törvényeket.  Komoly veszélyt jelenthet az is, hogy gazdasági érdekcsoportok próbálnának visszaélni ezzel a lehetőséggel. Persze, ez a pártok és a parlamenti képviselők esetében is megtörténhet, sőt, meg is történik,ám esetükben az ellenőrzés lehetősége valamivel nagyobb, mint 15 000 állampolgár esetében. Igor Matovič ezen javaslata is hangzatos, ám ami a gyakorlati megvalósulását illeti, a szlovákiai viszonyok és az állampolgárok társadalmi érdeklődésének ismeretében valószínűleg több hátrány származna belőle, mint előny.  Ráadásul vajmi csekély az esélye, hogy a javaslatot támogassa a Smer. Ficóék hatalomról alkotott elképzeléseihez más se hiányzik jobban, mint a népi törvényalkotás.