A szövetségesek már az újjáépítésen veszekednek

Úgy tűnik, Washington kizárólag amerikai cégek bevonásával kívánja megoldani az iraki újjáépítést. Az erről szóló dokumentumok, szerződéstervezetek már a háború kitörése előtt megjelentek a sajtóban.

Úgy tűnik, Washington kizárólag amerikai cégek bevonásával kívánja megoldani az iraki újjáépítést. Az erről szóló dokumentumok, szerződéstervezetek már a háború kitörése előtt megjelentek a sajtóban. A brit cégek kormányuk segítségével próbálnak a helyzeten változtatni, míg az orosz olajvállalatok egyre inkább veszélyben érzik iraki koncesszióikat.

A houstoni Halliburton leányvállalata, a Kellogg Brown & Root (KBR) irányíthatja az égő iraki olajkutak oltását és az ehhez kapcsolódó helyreállítási munkákat, jelentették be Washingtonban. A szerződés értékét nem közölték. A Halliburton elnöke 2000-ig Dick Cheney, az USA jelenlegi alelnöke volt. Az Öböl-háború után is ez a vállalat irányította a munkálatokat: 1991-ben 320 kutat kellett eloltaniuk.

Umm-Kaszr az SSA-é

Az amerikai kormány nemzetközi fejlesztési szervezete, a USAID hétfőn úgy döntött: az iraki Umm Kaszr város kikötőjének újjáépítését a Stevedoring Services of America (SSA) végezheti. A megbízás értéke 4,8 millió dollár. Az SSA feladata a kikötő újjáépítése és annak biztosítása, hogy az élelmiszer-, a segély- és az újjáépítéshez szükséges anyagszállítmányokat ott megfelelően ki lehessen rakodni.

Amerikai pályázók

A USAID korábban meghívásos pályázatot írt ki az iraki újjáépítésekre. A meghívott öt cég, a Bechtel, a Louis Berger, a Fluor, a Kellogg Brown & Root és a The Parsons Corporation mind amerikai. A megbízások becsült összértéke elérheti a kilencszázmillió dollárt.

A Wall Street Journal már a háború előtt tudta

Az amerikai kormányzat részletesen kidolgozta az iraki újjáépítés tervét, amelyben teljesen figyelmen kívül hagyta a nagy nemzetközi segélyszervezeteket - közölte a The Wall Street Journal európai kiadása 17-én. A lap hozzájutott ahhoz a száz oldalas bizalmas tervezethez, amelyben már a megbízási szerződések is szerepelnek. A dokumentum szerint a USAID a szerződéseket mind amerikai magánvállalatokkal készül megkötni, mellőzve még az amerikai humanitárius szervezeteket is.

A britek lobbizni próbálnak

A brit vállalatok vezetői a kormányon keresztül próbálnak előnyösebb helyzetbe kerülni. Patricia Hewitt kereskedelmi és ipari miniszter a cégvezetőkkel folytatott megbeszélés után felhívta a USAID-et, és megpróbálta meggyőzni Andrew Natsios-t, a szervezet vezetőjét a brit vállalatok kiváló képességeiről. Natsios később kijelentette, hogy nem áll szándékukban kizárni a külföldi cégeket, de ezzel kapcsolatos részleteket nem árult el.

Irak elvész az orosz olajvállalatok számára

Az orosz vállalatoknak semmi esélye nem lesz az iraki olajiparban, ha az Egyesült Államok győztesen kerül ki a háborúból, mivel az amerikaiak minden konkurenst kiszorítanak majd a térségből - jelentette ki Nikolai Tokarev, a jelentős iraki érdekeltségekkel rendelkező Zarubezsneft állami olajvállalat vezetője. Az Egyesült Államok már több alkalommal is ígéretet tett az iraki orosz érdekeltségek tiszteletben tartására, de elemzők szerint ez az álláspont Moszkva eltökélt háború ellenessége miatt igen könnyen megváltozhat.

A Zarubezsneft 1967 óta van jelen Irakban, közölte az MTI. A cég mellett a Lukoil és a Mashinnoimport volt esélyes a hatalmas West Qurna olajmező feltárási munkáira. Irak és a Zarubezsneft januárban tárgyalásokat kezdett a BinUmar, a Majnoon és a KSP-6 mezők feltárásáról is, ami valósággal sokkolta az addigi esélyesnek tekintett francia TotalFinaElf olajvállalatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?