A szombat az jó

Szombat lévén, gondolom sokan kimennek a kertbe, vagy kirándulnak a családdal, esetleg meglátogatják a nagymamát. Bár a költő a vasárnap gyönyörét foglalta versbe, azért a szombat se kutya, pláne, ha kettő is van belőle.

Az Autóbusz-közlekedési Vállalat jóvoltából ugyanis hosszú hétvégénk lesz. Szombat és vasárnap után nem jön el a sokak által gyűlölt hétfő, legalábbis a közlekedésben nem. A keddet megelőző napon az autóbuszok a szombati menetrend szerint fognak közlekedni, boldoggá téve ezzel többszázezer polgártársunkat. Azt viszont nem tudom, hogy azokban a falvakban mi fog történni, ahol hétvégén csak egy-egy járat közlekedik. Javaslom, menjenek ki a kertbe, vagy kiránduljanak a családdal, esetleg látogassák meg a nagymamát, mintha szombat lenne. Ne csak a buszsofőröknek legyen jó napjuk!

A szombat egyébként is jó nap, általában ezen a napon szokták kimondani a boldogító igent a jegyespárok. Nemrég az egyik – már nem olyan ifjú – jeles szlovák atyafi is kimondta a boldogító ANO-t, s nem Pavol Rusko volt az. Maga a nemzetiek – mit a nemzetiek, a nemzet – vezetője, Ján Slota vezetett az oltár elé egy 23 éves leánykát. Úgy látszik, a félévszázadnál is többet megélt pártvezér dumájára már csak a zsengekorú honleányok a vevők. Jó volna, ha ez a következő választások során is így lenne.

Azért is jó a szombat, mert aznap szoktunk választani, de az még messze van. Jövőre csak a megyei választásokon szavazhatunk egy kevés magyar képviselőre, mert sokat nem indítanak belőlük, legalábbis Nyitra megyében nem, mondta múlt szombaton Bugár Béla. Nem tudom, hányan fognak azon a szombaton az urnákhoz járulni, ha a szavazás árukapcsolással fog járni, és a rendszeresen rutinból megszavazott MKP mellett – immár sokadszor a kisebbik rossz jegyében – egy szlovák pártra is szavazni kell. Talán még sokan emlékeznek arra, mikor az átkosban csak úgy lehetett egy kiló mandarint venni, ha vásároltunk hozzá két kilogramm vöröshagymát is. Ma már a kereskedelmi törvény ezt nem teszi lehetővé, a politikában viszont ugyanezt koalíciónak hívják. Vagy ez, vagy a nagy szlovák.

De úgy látszik Magyarországon nem olyan jó nap a szombat. Ők a vasárnapot szeretik, akkor tud jól szavazni a nép. Három hét múlva döntenek, rólunk... Bízom benne, hogy sokan járulnak az urnákhoz december 5-én, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Hogy leszek-e magyar állampolgár, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy magyar vagyok: van magyar preukázom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?