A sajtó leválthatatlan

Számtalanszor beigazolódott már, hogy a szélhámosoknak igazuk van, amíg akad kuncsaftjuk, közönségük, politikai pártok esetében pedig választójuk. Szlovákiában sincs ez másként évek óta, vagyis folyamatosan aratnak a szélhámosok. Csalók, alpári hazudozók dőzsölnek, rázzák a rongyot, ráadásul, ha netán rajtakapják őket, mindig nekik áll feljebb. Ján Slota csicskája, Rafael Rafaj például teljesen szokványosan járt el, amikor megfenyegette azt az újságírót, aki meg merészelte kérdezni tőle, nem gondolja-e, hogy minősített csalást követett el, amikor rendszeresen aláírt a főnöke helyett a parlamenti jelenléti íven. Erre szó szerint ezt mondta Rafaj: „Ha ezt még egyszer megismétli (mármint a kérdést), máshol találkozunk…” Rafaj nyilván nem arra gondolt, hogy majd egy félreeső helyen esetleg elrendezi az ügyet a kellemetlenkedő újságíróval, mint férfi a férfivel… Érdekes lett volna, ha imigyen kérdez vissza a megfenyegetett újságíró: Hol akarsz velem találkozni, sudribunkó? A mozi előtt, egy kocsma hátsó udvarában, vagy mi…?

Persze nem éppen szalonképes dolog, hogy az újságírók szájon vágjanak minden egyes, önmagáról meg a jó nevelésről megfeledkezett politikust. És nem csak azért, mert ez esetben naponta megverekedhetnének az olyan taplókkal, mint például ez a Rafaj vagy a főnöke, Slota. Meg a szlovák kormányfő, de akár az a nagy arcú szlovákiai magyar pártelnök is, aki csak azért nem paranoiás, mert őt feltehetően valóban démonok üldözik. Már, ha nem tudatos pótcselekvés okán keresi az ellenséget…

Az effélék azok a politikusok, akik annyiszor hazudoznak célirányosan vagy épp csak ösztönből, ahányszor kinyitják a szájukat. Csalnak, szélhámoskodnak, mint a vízfolyás, ha megugatják őket a kutyák, ha nem. Mert tudván tudják, úgyis halad a karaván. Így aztán akadhat legalább annyi feltétlen kuncsaftjuk is, amennyi ahhoz éppen elegendő, hogy az uborkafán maradjanak… Az egyetlen vigasztaló dolog ebben a tragikomikus helyzetben, hogy bármennyire is vagdalkoznak némely szélhámosok, van a demokráciában egy jószerével megdönthetetlen munkamegosztás. A szélhámosok, hazugok, csalók annak rendje-módja szerint szélhámoskodnak, hazudoznak, csalnak. A szabad sajtó emberei pedig, mintegy őrkutyaként, meg- és kiugatják mindazt, amit kiszimatolnak és meglátnak.

Mindenesetre biztos, a médiának is nagyságrenddel hosszabb az élettartama, mint a szélhámoskodó, hazug, de akár csupán szimplán ostoba politikusoknak és politikai garnitúráknak általában. És nem csupán azért, mert törvényszerűen új és új szélhámosok keresik a kuncsaftokat, a közönséget. Hanem azért, mert a nagyérdemű közönség, a szélhámosokkal ellentétben, leválthatatlan. Csakúgy, mint a sajtó…