A reform mellékhatásai

Tavaly novembertől ez év februárjáig a betegek átlagos gyógyszerköltségei 87-ről 132 koronára emelkedtek, miközben az egészségbiztosítók kiadásai a fejenkénti 916 koronáról 781-re csökkentek. A szembetűnő aránytalanságot az sem enyhíti, hogy tavaly a biztosítók 7,53 százalékkal többet fordítottak egészségügyi kiadásokra. Hiszen nem a beteg kapott jobb ételt, korszerűbb orvosságot, netán intézeti hőmérőt, a többletkiadások mögött az energiaárak emelkedése áll. Érdekes, azzal nem dicsekszik egyetlen illetékes sem, hogy a betegek kiadásai 20 százalékkal emelkedtek, és valószínűsíthető, ez a folyamat folyatódik. Abszolút számokban az egészségbiztosítók 21,1 milliárd koronát fizettek a magán- és szakorvosok, intézetek szolgáltatásaiért, az ország lakosainak önrésze pedig, a kötelező biztosítási összegen felül, 2,1 milliárd koronára rúgott. Az említett végösszeg nem foglalja magába azokat a pluszköltségeket, amelyeket egyes orvosok – a biztosító által térített szolgáltatások elle-nére – a betegtől is bezsebelnek. A szerencsétlenek pedig 20-tól 100 koronáig fizetnek a vérnyomásmérésért, vérvételért, az EKG-ért vagy EEG-ért, mert hát ki mer ellent mondani a doktor uraknak?! A nemrég közzétett elemzések ismeretében nem csoda, hogy egyes szakértők bírálják az egészségügyi reformot, a tárca gyógyszerpolitikáját. Hangsúlyozzák, a miniszter egyre csak az ágazat, az egészségbiztosítók (korlátozott) anyagi lehetőségeire figyelmeztet, de azért, hogy az állam az általa biztosítottak betegellátásáért végre reális árat fizessen, nem tesz semmit. A legújabb felmérések szerint nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Szlovákiában magas a gyógyszerfogyasztás. A számok önmagukért beszélnek: az EU tagországaiban orvosságokra fejenként 269 dollár jut (az USA-ban 726), viszont nálunk csupán 91! A júliustól esedékes újabb gyógyszer-kategorizáció sem hoz semmi jót a valóban betegeknek. Mert igaz, hogy 95 új gyógyszerrel bővül a jegyzék, ezáltal már 4508 orvosságból választhatja ki az orvos a legmegfelelőbbet, ám a legtöbb beteg, legfőképp a nyugdíjas korú, krónikus betegségben szenvedő kénytelen fontolóra venni, hogy a legmegfelelőbb, de egyben drágább vagy a régebbi, ám olcsóbb gyógyszert kérje annak ellenére, hogy tudja, az utóbbi választás „mellékhatása” életminőségének romlása lehet. Persze, ez a más országokban fontos szempont a hazai illetékeseket cseppet sem izgatja.