A párválasztás nehézségei

<p>Még nem volt nagypéntek, mégis hirtelen besötétedett és nagyot dördült az ég. Egy kávézóban ültem egy csinos, fiatal nővel, s hallgattam a monológját. Az a problémája, hogy nem tud párt találni.&nbsp;</p>

Nincs is nagyon lehetősége, mert az ország másik végéből való, Pozsonyban dolgozik, bérelt lakásban lakik, a főállása mellett néha még takarítást is vállal, hogy ne csak a megélhetésre, de itt-ott egy szép ruhára, cipőre is jusson. Ha ketten lennének, az anyagi teher is megoszlana, de mivel egyedül van, szinte folyton dolgoznia kell, s mivel folyton dolgozik, kizárt, hogy olyan helyekre járjon, ahol esetleg megismerkedhet valakivel. A cégben dolgozó férfiak vagy nősek, vagy foglaltak, vagy büdösek. Már virtuális ismerkedéssel is próbálkozott a Facebookon és párkereső fórumokon, de azt tapasztalta, ott csak a puszta szexre megy ki a játék, egy éjszaka és kész. Semmi komoly, semmi kötöttség, ezt rögtön az elején megírják. Pedig én csak egy helyes, megbízható, okos, talpraesett férfit akarok, szipogta, hát ez olyan sok? Vagy csinálja azt, amit több ismerőse, hogy összeáll valakivel, de nem szereti, csak azért, hogy ne legyen egyedül? Mondtam, az utóbbit talán én nem tenném, sajnálnám a férfit, hogy azt gondolja, szeretem, közben meg csak kihasználom, de egyébként nem tudtam tanácsot adni. A párválasztás sose volt egyszerű. Régen azért nem, mert sok szabály kötötte, ma pedig azért is, mert már szinte nincs semmilyen szabály, vagy ha van, sokan nem akarnak tudomást venni róla. Így több az ismeretlen tényező és a bizonytalanság. Ezért is kevesebb a házasság, kevesebb gyerek születik, és később (sokszor nehezebben), s mivel az első gyerek egyre gyakrabban a nők húszas éveinek végén, harmincas éveinek elején érkezik, annak is csökken az esélye, hogy további gyermekei szülessenek. Kevesebb kapcsolat, kevesebb házasság, kevesebb gyermek. Miközben az értékrendkutatásokból az derül ki, hogy a család nők és férfiak számára egyaránt még ma is a legfontosabb értékek közé tartozik! S ahogy azt már többször írtam, a boldogságkutatások szerint a családi élet a boldogság egyik alapvető forrása. A mi magyar létünk szempontjából sem közömbös a párválasztás. Fogyásunk egyik oka, hogy a magyar nők kevesebb gyereket szülnek. Továbbá nem minden magyar nő (és nem minden magyar férfi) gyermeke magyar nemzetiségű. Mindkét dolog szorosan összefügg a párválasztással, az utóbbi a társ nemzetiségével. Sok magyar fiatal érzi a nyomást és szeretne magyar párt. Csak hol és hogyan találja meg? 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?