Az olasz alkotmány megsértése miatt perelte be II. János Pál pápát egy muzulmán aktivista a hétvégén, mondván a pápa több kijelentése is ellentétes volt az ország alaptörvényével.
A pápa mint alperes?
Az olasz alkotmány megsértése miatt perelte be II. János Pál pápát egy muzulmán aktivista a hétvégén, mondván a pápa több kijelentése is ellentétes volt az ország alaptörvényével.
Adel Smith, akinek tevékenységétől korábbi radikális lépései miatt több hittársa már elhatárolta magát, a katolikus egyházfőn kívül Joseph Ratzinger bíborost és több más vezető vatkináni személyiséget is bíróság elé hívott.
A II. János Pál ellen kezdeményezett eljárás alapja a pápa egy 1994-ben megjelent könyvének egyik mondata volt: eszerint az iszlám hívők nem részesülhetnek Isten kinyilatkoztatásának teljes gazdagságából. Smith szerint ez a kijelentés sérti a szabad vallásgyakorláshoz fűződő alkotmányban rögzített jogokat.
A vatikáni vezetés egyelőre nem kommentálta az eseményeket, szakértők szerint azonban vajmi kevés az esély arra, hogy a bíróság megalapozottnak találja Adel Smith álláspontját. Az olaszországi iszlám unió vezetője egyik korábbi perében azt követelte, hogy a fia iskolai osztálytermének faláról távolítsák el az oda kifüggesztett feszületet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.