Négy hét. Aztán csend. De ez a négy hét, ez a választási ciklus legszebb évszaka. Négyévente visszatérő ritka természeti jelenség. Aranybánya. A sötét mélyből most mossa partra az agyvíz a legritkább gyöngyöket. Ilyenkor az is éberen figyeljen, aki már megcsömörlött a politikától.
A legszebb évszak – a kampány
Hiszen úgy elszalad, olyan rövid a kampány; majdnem, mint az élet. Egy hét egy év. Mert mi is a kampány: a szokottnál intenzívebb, rövid időtartamú munka valamely alkalmi feladat gyors megoldására. Tehát munka, és bár rövid és alkalmi, de így is tisztelni kell. Persze képtelenség mind a 26 pártot egyszerre figyelni, na de azért vannak a jó barátok, a szomszédok, meg a házmesterek, hogy felosszák egymás közt a terepet.
Például Anna Malíková eddig négy figyelemre méltó dolgot tett a kampány alatt. Először is repülőgépből szemetelte tele az országot, aztán a 68-as szovjet bevonulás évfordulóján elvitte férjét Alexander Dubček mellszobrához, továbbá kijelentette, hogy felelősségre kellene vonni azokat, akik Szlovákiában gyűjtést kezdeményeztek a cseh árvízkárosultaknak. Van, aki a vizet, van, aki az árvizet és van, aki egyenesen az árvízkárosultakat utálja. Ez bizony erős kampány, de emellett Malíkovát még a rendőrök is elkapták Poprádon, amint az éj leple alatt röplapokat ragasztgat tiltott helyre, konkrétan szemeteskukákra és villanyoszlopokra. Az SNS az ország szinte összes ilyen természetű dolgát teleragasztotta már az SNS-szel. A szemeteskukákat értem, de a villanyoszlopok? E rejtély megfejtésére ezennel népi mozgalmat indítok.
Aztán azt is megtudtam, hogy az ANO mellett működik egy Roma Tanács – a sör-virsli szindróma már nem fog megismétlődni a romák között. Politikailag érettebbek lettek, és nem hagyják magukat megvásárolni egy tányér gulyással – jelentette ki František Guľáš, a Roma Tanács elnöke. És igaza is lett, mert két nap múlva Guľáš felháborodva nyilatkozta, hogy a kassai Luník IX-en már megkezdődött a szavazatvásárlás, és egy voks egyelőre 25 koronát ér. Ennyiért pedig tényleg nem lehet gulyást venni.
A romákat Vladimír Mečiar is felfedezte (nem először) magának. A Szepességben azt mondta, gyerekkorában roma gyerekekkel is játszott a homokozóban, továbbá egyik unokaöccsének a felesége roma lány, és ez milyen nagyon jó. Ám ha jól emlékszem, múltkor a tévében még arról értekezett, hogy majdnem az összes roma magyar. Most akkor magyar gyerekekkel porbapisi-pogácsázott? Ezt gyorsan tisztázni kellene, mielőtt még lejjebb megy a támogatottsága, és népi mozgalmat indítok annak kiderítésére is, melyik politikus nem játszott soha roma gyerekekkel.
Az elnökről pedig nem írok, mert beteg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.