A láthatatlan kisebbség

Athén nem hajlandó elfogadni a valamivel több mint kétmillió lakosú ország hivatalos elnevezését – Macedón Köztársaság –, és így az a világszervezetnek is csak Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság (angol rövidítése: FYROM) néven lehetett tagja. A nyugati média ezt a vitát bizarr vagy abszurd jelzővel illeti, sőt még a Kathimerini című konzervatív athéni lap munkatársa is „a görög diplomácia tragikomikus fejezetéről” értekezett. De még a bizarr dolgoknak is okuk van – mutatott rá Michael Martens, a FAZ balkáni szakértője.

Mint azt Alexander Josszifidisz „Makedónia szláv ajkú görögjei” című alapos és tárgyszerű könyvében feltárta, az okokat Görögország II. világháború utáni történetében, azon belül is elsősorban az 1949-ben befejeződött görög polgárháborúban kell keresni. A könyv olyan témát feszeget, amely a hivatalos Athén számára mind a mai napig tabu: azzal a szláv nyelvű népcsoporttal foglalkozik, amely az észak-görögországi Makedónia tartományban, Florina városa környékén él, és amelynek legalább egy része macedón nemzetiségű?ként határozza meg magát.

Görögországban máig tagadják egy ilyen kisebbség létezését. Athén annyit hajlandó elismerni, hogy a körzetben beszélnek egy délszláv nyelvjárást, amelynek azonban a macedónhoz vagy bolgárhoz semmi köze. De nem kell nyelvésznek lennünk ahhoz, hogy észrevegyük a hasonlóságokat ezen nyelvjárás és a bolgár vagy macedón nyelv között.

A görög polgárháborúban a makedóniai szláv népcsoport a legyőzött kommunisták oldalán állt, ami csak részben magyarázható világnézeti beállítottságukkal. Ezek a makedóniai szlávok azt várták a kommunisták győzelmétől, hogy autonómiát kapnak, vagy csatlakozhatnak az akkor Jugoszláviához tartozó Macedón Köztársasághoz vagy Bulgáriához. A húszas évek, majd az 1936-ban puccsal hatalomra került görög tábornok, Ioannisz Metaxa diktatúrája óta nem láttak jövőt maguk előtt Görögországban, amely elnyomta és erőszakkal asszimilálta őket.

A történelmi Makedónia területének hozzá tartozó részét Görögország 1912-ben, az első Balkán-háború eredményeként szerezte meg. Josszifidisz adatai szerint a szóban forgó területen az idő tájt még mintegy 250 ezer „szláv makedón” élt. Athén – nem is indokolatlanul – megbízhatatlannak tekintette ezt a Bulgáriával, majd később Jugoszláviával határos térségben élő népcsoportot. „A görög propaganda főként ott erősödött fel, ahol a szláv-makedón lakosság továbbra is többséget alkotott. Ez különösen Florina körzetére volt jellemző, ahol mindmáig domináns a szláv lakosság” – írja Josszifidisz. A helyi lakosság nyelvét – akkor ők bolgároknak nevezték magukat – elnyomták. A népcsoport tagjainak görög nevet kellett felvenniük, templomaikat, iskoláikat bezárták, a földrajzi neveiket megváltoztatták. A Metaxa-diktatúra idején betiltották a szláv nyelvjárás nyilvános használatát.

A kommunisták polgárháborús veresége után, 1949-ben több tízezer szláv lakos menekült el a görög Makedónia tartományból, szellemfalvakat hagyva maguk után. A győztesek előtt a kettészakadt görög társadalom egyesítésének feladata állt, ezt szolgálta az az új keletű mítosz is, amelyet Josszifidisz úgy jellemez, hogy „egyenlőségjelet tett a kommunizmus és a szlávság közé”. Ez a teória oda vezetett, hogy „a kommunizmus görög változatát a szláv szomszédok, Bulgária és Jugoszlávia ideológiai köntösbe bújtatott expanzionizmusaként” értelmezték. A polgárháború veszteseit „Belgrád, illetve Szófia készséges kiszolgálóiként” állították be.

Az 1951. évi görögországi népszámláláskor már csak 41 ezren merték magukat „szláv ajkúnak” vallani, ami nem maradt következmények nélkül. Egész falvaknak kellett nyilvános esküt tenniük, hogy soha többé nem beszélnek „szlávul”. A térségben megfordult utazók később arról számolta be, hogy ezeket az „es?küket” persze nem tartották meg, az állam pedig volt annyira bölcs, hogy nem avatkozott be, ha a parasztok a piacokon anyanyelvükön társalogtak.

Az állam azzal próbálta a helyi szláv nyelvjárást kihalásra ítélni, hogy egész napos óvodákat létesített, ahol görögül kellett beszélni. Azok a határtérségben élő lakosok, akik ragaszkodtak szláv-macedón identitásukhoz, csak a kilencvenes években merészeltek ismét a nyilvánosság elé lépni. Josszifidisz szerint, aki alapos kutatóutakat tett a térségben, a görög Makedónia tartomány „szláv ajkú lakossága” ma 100 ezer és 200 ezer közé tehető.