A Kreml volt a robbantás célpontja?

Bomba robbant Moszkva belvárosában, alig százméternyire a Kremltől. Az első jelentések szerint nyolcan meghaltak, 13-an megsebesültek délelőtt a Tverszkaja utca legelején, a Nacionál szálló tőszomszédságában. Terrorakció Moszkva kellős közepén.

Bomba robbant Moszkva belvárosában, alig százméternyire a Kremltől. Az első jelentések szerint nyolcan meghaltak, 13-an megsebesültek délelőtt a Tverszkaja utca legelején, a Nacionál szálló tőszomszédságában.



Terrorakció Moszkva kellős közepén. Nyolc halott 13 sebesült, egyikük állapotát életveszélyesnek mondják. Mintegy három órával ezelőtt öngyilkos terrorista bombája robban a moszkvai Nacionál szálló előtt, nem messze az Állami Duma épületétől. A szálloda alsóbb emeletein betörtek az ablakok. A merényletet az orosz főváros főpolgármestere szerint két öngyilkos merénylőnő hajtotta végre - mindketten maguk is életüket vesztették Pár órával az első detonáció után újabb rázta meg a Nacionál szálló környékét: akkor az egyik öngyilkos merénylőnő táskájában talált öt kilogramm robbanóanyagot robbantották fel a tűzszerészek.


Újabb feltevések szerint a célpont éppen az alsóház épülete volt, ugyanis nem sokkal korábban többen érdeklődtek, hol található, hogy lehet odajutni. Ezért elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a robbanószerkezet korábban lépett működésbe.



A legújabb hírek szerint az öngyilkos terrorista az úgynevezett „fekete özvegyek" közé tartozott, és állítólag társa is volt. Ő, azt mondják, a sebesültek között van. Kórházi ágyánál fegyveresek őrzik. A merénylet helyszínét lezárták, a forgalmat több helyen elterelték, és ezzel az amúgy is agyonterhelt moszkvai közlekedés teljesen megbénult, a városban több órás dugók alakultak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?