A gengszterek összevonták szemöldöküket

Majd 25 milliárd koronát fizet a pénzügyminisztérium a ČSOB pénzintézetnek, mégis alig titkolja elégedettségét. Fizethetett volna ugyanis sokkal többet, hiszen a Kozlík-féle vakrepülés egyik következményeként a bank eredetileg jóval magasabb összeget követelt. A nemzetközi bíróság döntése a kormány szempontjából még kedvezőnek is nevezhető. Az első Dzurinda-kormány becsületére legyen mondva, hogy a kilencvenes évek végén a bank privatizációjáért kapott pénzt az államháztartás nehéz helyzete ellenére sem használta fel népszerűségnövelő intézkedésekre, hanem félretette ezekre a rosszabb napokra. ĺgy már csak 9 milliárdot kell kinyögnünk, ezt hozzáírhatjuk a mečiarizmus számlájához. Amelyről a héten kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb botránnyal is bővülhet, ha néhány szédelgőnek valóban sikerül az államtól elperelni a Transpetrol részvényeit. A héten közzétett kommunista titkosszolgálati akták az egykori rettegett pribékek utáni hajtóvadászat újabb körét indították el. Talán itt lenne az ideje a történelmi igazságszolgáltatás újabb fejezetének, azok szorongatásának, akik a kilencvenes évek közepén szervezetileg szétzilálták és kis híján a teljes gazdasági összeomlásba züllesztették az országot. Ilyen szempontból mindegy, hogy most a brüsszeli vagy a pozsonyi parlamentben ülnek, illetve pénzemberként élvezik az összeharácsolt vagyonukat. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy az akkori súlyos balfogások valamiféle véletlenek voltak. Mindenki tudta, mit csinál, miért ködösít, ken el dolgokat. Közben ugyanis szépen odafolyt a közvagyon, ahová minden politikus szánja. Ebből persze ma is van bőven, csak éppen más módszerekkel és nyilván nehezebben történik, mint akkoriban. A hét, vagy talán a választási ciklus legcsúnyább parlamenti jelenete is erre mutat, amikor az igazságügyi miniszter a maffiával hozott össze legalább tíz padsornyi parlamenti képviselőt. Emlékezzünk csak Jaroslav Spišiak megjegyzésére, aki szerint a fehérgallérosok keze egészen eddig elér. Nem sokon múlott, hogy a sok tucatnyi szétvert bűnszövetkezet ellenére bele nem bukott ebbe az egyetlen mondatba, pedig azt még nem is vetette fel, hogy esetleg a fehérgallérosok a padsorokban ülnek. Szóval Lipšic belement a csínbe. Ez nagyon szimpatikus, csak éppen vele kapcsolatban soha nem tudjuk, hányadán állunk. A KDH elvhűsége néha egészen figyelemreméltó eredményeket produkál (gondoljunk csak a nagy szlovák koalíció e heti szétverésére Nagyszombat megyében), a szuperkonzervatív elvek átültetése miatt viszont néha kifejezetten hátborzongató dolgokat produkál. A szervezett bűnözés elleni harcnak talán nincs ilyen összefüggése, így támogathatjuk Lipšicet a gyanús (ellenzék +SDKÚ) koalícióval szemben. A sok idővel rendelkező oknyomozó újságírók pedig vehetik az inkriminált szavazás listáját, és megkereshetik, vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ezentúl ne számítsanak bűnözőnek a maffiához lazán kötődő gengszterek.

Erre a hétre is jutott egy Szlovákiát érintő nemzetközi megmérettetés. A Wall Street Journal számára készült, sokéves hagyománnyal rendelkező értékelés szerint minden eddigi igyekezetünk ellenére sem szereplünk a gazdasági szempontból teljesen szabad országok közt. A 36. hely azt jelenti, hogy még mindig Csehország és Magyarország után következünk. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy nehéz felszámolni a múlt terhes örökségét, nézze meg Észtországot, amely a negyedik helyen áll, miközben az USA is kikerült az első tízből. A reformátorok tehát nem ülhetnek a babérjaikon, hiszen egyelőre csak a lépést tartják a környező országokkal.