A gasztrokalauz

Két helyen kapható lángos, az egyik vállalkozó készterméket melegít fel, a másik helyben süti. És mivel egymástól tisztes távolságra vannak, nem jelentenek konkurenciát egymásnak, mindkét helyen virágzik az üzlet, kígyózik a sor.

„Helyesen teszi, hogy itt eszik, itt nem spórolják ki az anyagot belőle ” – mondja egy harmincas férfi, aki mellett üres helyet találok a kempingasztalnál. Pár perc múlva kihozzák neki a bódéból a lángost, ami itt nem szokás, főleg ilyen munkatempó mellett. „Pán vedúcí”-nak szólítják, hát megkérdezem, övé-e a hely. Nem az övé, de ő is szakács, és gyakran jár ide, mert ez Ligetfalu legjobb lángosa. „Most mondja meg, hogy lehet megenni a Janóék mélyhűtött szemetét?”– teszi fel a kérdést, és a túlsó part felé mutat. Bólogatok. Több se kell neki, kezdődik a gasztronómiai gyorstalpaló. A fiatalember ismer minden szakácsot, étterem- és kifőzdetulajdonost a lakótelepen. Képzeljem csak el, a legfelkapottabb olasz restiben akkora csalások folynak, hogy az embernek lesül a bőr a képéről. „Előttem nyitottak ki egy nyavalyás Morca Dellát! És amikor szóvá tettem, nem is értették, mi a bajom! Összesen tíz percig voltam ott, aztán levettem a kötényt és elbúcsúztam, mert én ilyen helyen nem vagyok hajlandó dolgozni.” Elismerő hümmögésem hallatán egy másik helyről kezd mesélni, ahol olyan kosz van a konyhában, hogy ha jönne egy ellenőr, megnézhetnék magukat. Nyílt viszont egy új bisztró, ahol két régi kollégája főz. Na, ott tényleg érdemes kajálni, alig használnak félkész terméket, minden előírást betartanak, sőt, kézműves sörfőzdéből rendelik a sört. És az áraik is korrektek. Felírja a címet egy cetlire.

Sokáig beszélgetünk a lángosok fölött, illetve inkább csak ő beszél, és láthatóan élvezi a közönségsikert. Aztán megcsörren a telefonja. Valakinek szakácsra és takarítónőre van szüksége. „Figyelj, öreg, szakácsot lehetetlen most találni, a jobbak mind külföldön vannak. Mennyiért? Hát, annyiért nem tudok senkit. De takarítónő talán akad. Azonnali belépéssel? Akár úgy is. Felhívom, megkérdezem, aztán visszacsörgök?”

Hegyezem a fülem, hátha tanúja lehetek egy állásközvetítésnek. De a hívott fél sajnos nem veszi a telefont.

Még néhány gyors tanács: mire vigyázzak, mit ne egyek a környéken. Pontosan tudja, ki honnan szerzi be a kolbászt, virslit, csirkét, hasábburgonyát, de még a kecsupot is. „Megveszik a legolcsóbbat, aztán áttöltik heinzes üvegekbe, és úgy teszik az asztalra a mocskok”. Kiderül, hogy eddig legalább tizenöt helyen dolgozott, kizárólag a lakótelepen, mert itt él, és nem hajlandó fél óránál többet utazni a munkahelyére.

Mire elfogy a lángos és a kofola, teljesen képben vagyok. Hazafelé menet már egyáltalán nem csábít a sarki kebabostól kiáramló illat, amely eddig mindig rabul ejtett.