A galambok repülését is betiltotta az Iszlám Állam

Több mint két év után újra sza-badon repülhetnek a háziállat-ként tartott galambok az iraki Moszul felett, ahol a megszál-ló Iszlám Állam tiltotta be a madarak tartását.A dzsihádisták 2014-ben rohanták le Irak akkor második legnagyobb városát.

Több mint két év után újra sza-badon repülhetnek a háziállat-ként tartott galambok az iraki Moszul felett, ahol a megszál-ló Iszlám Állam tiltotta be a madarak tartását.

A dzsihádisták 2014-ben rohanták le Irak akkor második legnagyobb városát. Azért tiltották be a galambászatot, hogy a fiatal férfiak nehogy elhanyagolják a vallási tanulmányaikat a madarak miatt, vagy nő szomszédaik után leskelődjenek a háztetőkről galambjaik gondozása, reptetése ürügyén.

A moszuliak egy része leölte madarait vagy ketrecekbe kényszerítette őket attól rettegve, hogy ha szabályszegésen kapják őket, akkor fogság vagy halál lesz a büntetésük.

A 17 éves Musztafa Otman azonban képtelen volt bántani a galambjait. „Nem tudtam bezárni őket, a szívem nem engedte, hogy ezt tegyem. Ezek az állatok arra születtek, hogy repüljenek” – mondta a fiú. A tetőtérbe osonva etette a madarait. „Minden egyes alkalommal, amikor felment a tetőre, az életét kockáztatta. Őrület, hogy mennyire szereti ezeket a madarakat” – mondta a fiú testvére.

Otman 11 éves korában kapta első madarait az édesapjától. Amikor az iraki hatóságok nemrég bejelentették, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonták a Tigris folyó által kettészelt Moszul keleti felét, az első dolga volt a galambröptetés.

A galambok most a harci repülőgépekkel és helikopterekkel osztoznak a város légterén.

A hadműveletek következő fázisa Moszul nyugati felére összpontosít, amelyet még az Iszlám Állam ellenőriz. Az ENSZ szerint 750 ezer civil van rendkívüli veszélyben a megszállt területen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?