A forinttól félnetek nem kell

A forint jó pénz, senkinek sem kell menekülnie tőle. Ez volt a Magyar Televíziónak adott tegnap esti miniszterelnöki interjú utolsó, hangsúlyos gondolata. Medgyessy Péter Friderikusz Sándor, a Szólás szabadsága című műsorában nyilatkozott először hosszabban a forintválság kirobbanása óta.

A forint jó pénz, senkinek sem kell menekülnie tőle. Ez volt a Magyar Televíziónak adott tegnap esti miniszterelnöki interjú utolsó, hangsúlyos gondolata. Medgyessy Péter Friderikusz Sándor, a Szólás szabadsága című műsorában nyilatkozott először hosszabban a forintválság kirobbanása óta. Meghatározó üzenete az volt, hogy a magyar gazdaság nincs válságban, sőt elindult fölfelé, amit több fontos makrogazdasági mutató is igazol, és amit még a legkritikusabb gazdasági elemzők, valamint nemzetközi szervezetek is elismernek.

Medgyessy érvelésében az állt a középpontban, hogy jók a gazdaság alapjai, jó a szerkezet, jó az exportképesség és jó a versenyképesség is, immár egészséges a növekedési pálya. Példaként hozta fel az ipari termelés 10 százalékos növekedését egy év alatt, és a beruházások - főleg, mint mondta - a gépi beruházások növekedését. Ez adja az alapját a bizalom erősödésének, és a nemzeti valuta reaális értékelésének - fejtegette a kormányfő, aki ugyanakkor elismerte, hogy a múlt heti látványos forintgyengülés nem jó jelenség, s jelzéseire oda kell figyelni.

Ebből kormányára nézve azt a következtetést vonta le, hogy még az eddiginél is szigorúbb takarékosságra van szükség, hiszen a kamatemelkedés nagyobb terheket ró az államháztartásra. Ennek méretét 30-35 milliárd forintra becsülte Medgyessy Péter, aki nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban egyik legfontosabb dolga lesz a hiány elhatározott mértékének betartása. Mint mondta, semmiképpen sem engedi, hogy a jövő évi költségvetési deficit nagyobb legyen, mint a bruttó hazak termék 3,8 százaléka.

"Ezt be fogjuk tartani” - nyomatékosította a kormányfő, ami egyértelmű üzenetnek tekinthető a pénzpiacnak, hiszen az elmúlt napokban több mérvadó külföldi és hazai elemzés is azt hangsúlyozta, hogy a forint körüli viharok leginkább az állami hiány csökkentésével csitíthatók el. Aligha véletlen, hogy a miniszterelnök éppen az államháztartási deficit elhatározott hiányának megtartását nevezte annak az eszköznek, amellyel a befektetők megnyugtathatók, mert - majd - látni fogják, hogy "ez egy elszánt kormány”. Ezek Medgyessy Péter saját szavai, s eme fő célkitűzés érdekében határozott, ám közelebbről nem részletezett intézkedéseket igért az állami intézmények fokozott takarékoskodására.

Az államháztartási spórolás következetességét igyekezett értzékeltetni a kormányfő azzal, hogy kijelentette: a most már fő vonalaiban véglegesnek tekinthető 2004-es költségvetés hosszú évek óta az első, amely az eddigieneknél lényegesen kisebb mértékben nyújtózkodik tovább, mint ameddig a takaró ér. Medgyessy Péter azt sugallta, hogy a mai, a gazdasági fejlődésnek nem jó kamatszint rövidesen csökkeni fog, mihelyt a forint ismét eljut a reálisnak tartható árfolyamához.

Az adott helyzetben logikus kincstári optimizmus jegyében az interjú egyik pontján a kormányfő azt mondta: bízik abban, hogy ez már a következő napokban lehetséges lesz. Később azonban már arról beszélt, hogy a kamatcsökkentés fokozatos lesz, és heteket vagy hónapokat vehet igénybe. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormánynak nincs befolyása a jegybank elnökének személyére, vele együtt kell működnie, s erősíteni kell az egyirányú fiskális és monetáris gazdaságpolitikát. A kormányfői nyilatkozat választ adott arra is, hogy egyelőre szóba sem került a pénzügyminiszter esetleges távozása, s az sem, hogy valami rendkívüli változás legyen a költségvetési tervekben. A kormány takarékoskodni fog, amihez nincs szükség parlamenti felhatalmazásra - derült ki egyértelműen Medgyesy Péter interjújából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?