A Duna Paksnál

Vaskos iratokkal megpakolva elutaztak a Pakson történteket vizsgáló nemzetközi ellenőrök. Távoztak a greenpeace-esek is. Ők sem üres kézzel: a garázdasággal, rongálással vádoltak egy év próbára bocsátó, az országból kitiltó bírósági ítélettel, társaik kisebb-nagyobb zúzódással, kötésekkel hagyták el az országot. Mi tízmilliónyian viszont maradtunk, nyakunkon az atomerőművel, benne az eltakarításra váró tisztítótartállyal. Sok újat a külföldi szakértők sem derítettek ki. Azt állapították meg, amit eddig is tudtunk: Pakson mindenki hibázott: a tisztítást óvatlanul végzők és az ezt tétlenül szemlélő atomerőművi és hatósági vezetők. A felelősöket tehát már ismerjük. A magyar kormány feladata, hogy levonja a vizsgálatok személyi következményeit. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szintén azt erősítette meg, súlyos mulasztások történtek. Pakson aligha mehet minden változatlanul tovább. Az okok és a vétkesek kilétének felderítése után meg kellene végre kezdeni az üzemzavar felszámolását. Tudom, nem szabad kapkodni, meggondolatlanul dönteni (a vizsgálatok szerint éppen ez okozta a bajt), de az mégis túlzás, hogy az eddigi egyetlen érdemi lépésre, a tartály belsejének lefilmezésére 73 (!) napot kellett várni. Úgy tűnik, Pakson csak akkor határozottak, ha a tüntetőkkel szemben kell fellépni. Állítólag egyébként nem is olyan rossz a helyzet, mert a fűtőelemeknek csak egy része sérült. Erről azonban csak Kocsis István vezérigazgató előadásából tudunk, a felvételeket nem tették közzé. A paksi vezetők arra hivatkoznak, hogy a Framatome jóváhagyása nélkül nem mutathatják be a tisztítótartályról készült filmet. Bölcsész végzettségű újságíróként nem mondhatom magam nukleáris szakértőnek, talán sokat nem is értenék a látottakból, de mégis. Meggyőzőbb lenne, ha én és bárki más saját szemünkkel győződhetnénk meg a fűtőpálcák állapotáról. A környezetvédők többségétől eltérően nem értek egyet az atomerőműveket elvből ellenzőkkel. Sőt úgy vélem, éppen környezetvédelmi okokból szükség van a nukleáris energiára, ha azt megbízható, szigorú kontroll mellett állítják elő. Az ellenőrzés azonban nem csak hatósági felügyeletet kell hogy jelentsen, legalább ilyen fontos, hogy a lakosság pontos, naprakész tájékoztatást kapjon, főleg ilyen bizonytalan helyzetben. Megdöbbentő, hogy az atomerőmű vezetői nem értik: csak pontos, hiteles tájékoztatással előzhetik meg a mendemondákat, állíthatják vissza az atomerőmű iránt a közbizalmat. Ez talán fontosabb, mint az üzemzavart okozó céggel kötött egyezség. A nyílt beszéddel ráadásul megelőzhetnék a pánikkeltő sms-ek küldését, hogy egyes ellenzéki képviselők az atomerőmű bezárását, szarkofág építését követeljék, hogy osztrák, német, finn környezetvédők az erőmű kapujához láncolják magukat. Ha baleset történne, a sugárzás nem állna meg a határoknál. A hozzáértők higgadt helyzetelemzése helyett hetek óta politikusok, rendőrök és környezetvédők csatáznak Paks körül. Most, hogy stabilizálták a tartályban lévő folyamatokat, és elmúlt a közvetlen veszély, attól tartok, ez a legnagyobb baj. Úgy járhatunk Pakssal is, mint a vízlépcsővel. Nem a szakemberek, hanem a politikusok, napi pártpolitikai érdekek határozhatják meg a tennivalókat. Csak Pakson egy elrontott döntéssel egy kicsivel nagyobb a kockázat, mint a Dunánál.

A szerző a Magyar Hírlap munkatársa