A dorgálás után jöhetne a kiút felvázolása

Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű – akár ezt is mondhatnánk az MKP parlamenti felemelt ujja láttán. Igazat adunk a pártnak, hogy Ivan Miklošnak nem ártott egy kis figyelmeztetés. Az olyan pénzügyminisztereknek a széke nagyon szokott inogni, akik féléves rendszerességgel találnak milliárdos hiányokat az állami költségvetésben. Másrészt viszont Mikloš a reformok szimbóluma és eltávolítása esetén furcsa dolgokat tapasztalhatnánk. A szlovák gazdasági csoda ugyanis egyelőre inkább csak a felfújt léggömb állapotában van, kell még egy-két év ahhoz, hogy ne pukkanjon ki, ha megpöckölik. Ez egyébként nem is nagyon lehetne másképp, az elmúlt 40+14 év eseményei ismeretében már ez is optimizmusra okot adó állapot. Reméljük, hogy az MKP nem hiszi azt, hogy Mikloš dorgálásával maga mentesül egy hasonlótól. Minden koalíciós pártnak bőven lenne mi miatt magába szállnia és végiggondolni, hogy a rá bízott területeken mit is tehetett volna jobban. Az tavaly is egyértelmű volt, hogy egy ekkora reform nem menedzselhető bonyodalmak nélkül, de azért a napjainkban tapasztalható általános káosz láttán nehéz szavakat találni a védelmükre. Úgy vagyunk ezzel, mint a szocializmussal, amikor a vártán álló összes elvtárs hanyagul látta el kötelezettségeit, a végeredmény pedig egy működésképtelen ország volt. Minél hamarabb kezd valaki foglalkozni saját hibáinak elemzésével, annál nagyobb az esélye annak, hogy túljut a válságon. Más szóval minél később rakják rendbe a dolgokat, annál kisebb az esély arra, hogy 2006-ban a választók már csak a szépre emlékezzenek. Mert abban bízhatnak, a választók már sokszor bebizonyították, hogy egy pici élményért cserébe nagyon megbocsátóak. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, hiszen itt a legtöbb párt annyiszor változtatta a nézetét, hogy szegény választónak alig volt esélye konzekvens magatartásra. Ilyen szempontból az MKP-választók még viszonylag jó helyzetben vannak. Számukra a nagy csodálkozás ideje majd akkor jön el, ha az MKP-ban hivatalosan is színre lép a „hat évig tévúton voltunk” szárny, és a most a hatalomban sütkérező pártvezetők egy része hirtelen teljesen másképpen beszél majd. Ennél persze fontosabb a mostani önértékelés. Bármiféle rangsorolás nélkül példaként nézzük a földművelésügyi minisztériumot. El kell ismerni, hogy Simon Zsolt egy nagyon szomorú Koncoš-örökséget vett át. Azon pedig lehet vitatkozni, hogy az uniós felkészülés érdekében mennyire hanyagolt el más fontos teendőket. Ennél azonban fontosabb lenne egy olyan szakmai vita, hogy vajon hány év kell a korábbi hanyagság felszámolására, a legtöbb uniós pénzt osztogató rendszer működése ugyanis stratégiai jelentőségű. A héten tették közzé, hogy a létfontosságú Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség felkészülése szempontjából az új tagországok között a legrosszabbak közé tartozunk. Más hírek szerint Brüsszel megint el van maradva egy fejezettel, ez sem először történne meg. Ebben az esetben hamar választ kapunk a kérdésre. Az ütemterv szerint a kifizető ügynökségnek áprilisban a mezőgazdasági termelők tízezreinek kell postáznia az aktuális dokumentációt, majd pedig a kérvényeiket begyűjtve és feldolgozva ősszel a támogatást. Ha ez működni fog, az MKP bátran visszautasíthatja a kritikákat, ha nem, már nehezebb helyzetben lesz. A magyar kormány a héten marketingfogásként a sajtó számára nyilvános kormányülést tartott. Egyértelműen színjáték volt, de azért sok választónak jóleshet, hogy ily módon betekintést kap a boszorkánykonyhába. A hazai koalíciós pártok is eljátszhatnának ilyesmit, mondjuk a koalíciós tanáccsal, ahol egy húszperces sajtójelenlét alatt elmélyült beszélgetést folytatnának arról, hogy ki, miként igyekszik gyorsan lerendezni a reformok okozta káoszt. Ez sem teremtene egy csapásra rendet, de azért sok választónak biztosan jólesne.